Tárgyalnak a pályázatról
Olimpia 2024: magyar küldöttség Lausanne-ban
Magyar delegáció utazott szerdán Lausanne-ba, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékeseivel tárgyaljon csütörtökön a 2024-es olimpiai pályázattal kapcsolatban.
2015.05.06 15:23MTIA Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a küldöttség tagja többek között Szabó Bence, a MOB főtitkára, Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója és a főváros képviseletében is ott lesznek az egyeztetésen.
A Magyar Olimpiai Bizottság a február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, hogy vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.
Mostanáig Boston, Róma, valamint a német "háziversenyben" győztes Hamburg jelezte, hogy versenybe száll a 2024-es olimpiáért. Párizs mellett Baku, Doha és Isztambul érdeklődik, hasonló szándékot jelzett korábban Durban is, amely azonban időközben - úgy tűnik - letett a kandidálásról. A dél-afrikai sportminiszter februárban irreálisnak nevezte a jelentkezést.
A városoknak szeptember 15-ig kell jelezniük rendezési szándékukat, de később visszavonhatják a pályázatot. A házigazdáról 2017-ben Limában dönt a NOB.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


