Szép magyar eredmények!
Két magyar bronzérem úszásban a pekingi paralimpián
Két bronzérmet szereztek a magyarok a pekingi paralimpia hétfői versenynapján, mindkettőt úszásban.
2008.09.08 15:44MTIVereczkei Zsolt 50 méter háton, a vasárnap 100 m pillangón világcsúccsal győztes Sors Tamás hétfőn 100 m gyorson lett harmadik. Kovács Ervin a negyedik helyen végzett, Zámbó Diána 50 m háton hatodikként, Becsey János 100 m gyorson nyolcadikként ért célba.
Vincze Gábor a cselgáncsozók versenyében a 81 kg-os súlycsoportban erőnyerőként jutott be a legjobb nyolc közé, itt azonban kikapott a címvédő és világbajnok francia Cyril Jonard-tól, majd a vigaszágon is alulmaradt iráni ellenfelével szemben, így 7. lett.
A vitorlázók 2,4 MR osztályában a kedvezőtlen szélviszonyok miatt a tervezett kettő helyett csak egy futamot rendeztek, Pegán Zoltán - az utólagos óvások után - a 15. helyről várja a folytatást. Bocsában Gyurkota József és Béres Dezső is elveszítette utolsó csoportmérkőzését, ezzel egyikük sem jutott tovább, párosban, együtt viszont van lehetőségük a javításra.
Kiestek az első fordulóban a teniszezők is, Farkas László holland, Prohászka Csaba spanyol riválisától kapott ki két-két játszmában, de egymás oldalán még indulnak párosban is.
Nem sikerült a bemutatkozásuk az asztaliteniszezőknek: Zborai Gyula francia, Bereczki Dezső nigériai asztaliteniszezőtől szenvedett vereséget a csoportküzdelmek első fordulójában.
A paralimpián eddig 37 ország sportolói végeztek dobogós helyen, a magyarok egy arany- és két bronzéremmel a 20. helyen állnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


