Egységesek voltak

Nyilatkozatok: Olimpiai bajnok a vízilabda válogatott

A magyar játékosok főként a csapategység fontosságát emelték ki a pekingi olimpia férfi vízilabdadöntője után, amelyen 14-10-re legyőzték az Egyesült Államok válogatottját.

2008.08.24 13:57MTI/ ma.hu

Madaras Norbert: "Másodszorra ugyanolyan jó érzés, mint elsőre, ezt sem fogom elfelejteni. Az volt a fontos, hogy el tudjunk lépni két-három góllal, ami az elején nem nagyon jött össze. Akkor nem jól védekeztünk, sora kaptuk a gólokat, hiába lőttünk mi is. Elöl nem volt semmi baj, és ahogy összeszedtük magunkat hátul, úgy lett könnyebb a meccs."

Biros Péter: "Valószínűleg elfáradtak és elbizonytalanodtak az amerikaiak. Minket nem altattak el azzal, hogy az edző az esélytelenek nyugalmával küldi ellenünk a csapatát, mivel a szerbeket nem véletlenül verték meg és előtte a horvátokat sem. Komolyan kellett venni őket, ezt bizonyították két negyedig, de úgy érzem, a jobb csapat nyert. Nem hiszem, hogy egy ideig táncolni fogok a fájós lábammal. Mindenkinek a gólja fontos volt, de ugyanolyan fontos volt hátul védekezni. El kell telni egy kis időnek, hogy érezzük, milyen súlya van ennek a harmadik aranyéremnek. Nekünk valószínűleg jobb az, ha egy nap játszunk, aztán egy napot pihenünk, rá tudunk készülni a következő meccsre. De az Európa-bajnokság sem azon múlott, hogy elfáradtunk, egyszerűen nem arra készültünk, hanem az olimpiára."

Benedek Tibor: "Lehet, hogy kívülről valamivel könnyebbnek tűnt ez a döntő, mint az athéni, de emögött ott van négy év, sok ezüstérem, sok megpróbáltatás, és végül megérdemelten újra a csúcsra jutott a csapat. Ha jól működik a csapat, az nekem rengeteg erőt ad, az volt a legnagyobb feladatom, hogy jól működjünk, hiszen óriási korkülönbségek vannak. Most nem lehetett látni, ki a fiatal, ki az öreg, 13 emberből álló, egységes csapatot alkottunk. A legfontosabb szó, amit Athén után mondtam, a szeretet volt, most azt mondom, hogy a tehetség győzedelmeskedett. Ez vitt át minket az akadályokon. Soha nem az volt, hogy egy ember 5-6 gólt lőtt, hanem mindenki egyformán kivette a részét. Nem szeretnék már négyszeres olimpiai bajnok lenni, nekem most az volt az egyik feladatom, hogy a fiatalok is átélhessék, amit mi Sydneyben. A válogatottban már nem nagyon lehet majd látni engem játszani, de klubszinten még biztosan folytatom."

Szécsi Zoltán: "Iszonyúan jó volt ez a mérkőzés, mindenki nagyon jól játszott. Az amerikaiak is jól kezdtek, de végül kijött a rutin és a két ország vízilabdája közötti különbség. Nem lepett meg bennünket annyira, hogy ők kerültek a döntőbe, megverték a horvátokat, és a csoportkörben ugyan kikaptak a szerbektől, de az elődöntőben lebucizták őket. Tudtuk, hogy jók, de reméltük, hogy nem ennyire. Ez egy komoly hétcsapatos torna volt, a szerbek, a horvátok és a montenegróiak mellé igenis oda kellett számolni a spanyolokat, az ausztrálokat és az amerikaiakat."

Fotó:MTI


Kis Gábor: "Fantasztikus érzés, egy álom teljesült, ennél nagyobbat egy sportoló nem kívánhat. Hatalmas akarattal nyertünk, kitartással és okosan játszottunk, nem kapkodtunk, amikor még szoros volt az állás, aztán kijött a különbség."

Varga Dániel: "Nincs kisebbségi érzésem a háromszoros olimpiai bajnokok között, az egész nyári készülés arról szólt, hogy ezt a különbséget eltüntessük. Arra törekedtünk, hogy egységes legyen a csapat, úgy látszik, sikerült. Lélektanilag fölényben voltunk a mai meccsen, aminek az volt az oka, hogy közülünk már sokan játszottak döntőt."

Molnár Tamás: "Erős vagyok, de vannak olyan helyzetek az életben, amikor az ember nem tud parancsolni az érzelmeinek. Nem is bánom, hogy sírtam a dobogón, nagyon jó érzés volt. Mindhárom győzelemnek megvan a maga szépsége, Sydneyben volt az első, Athénban egy sírból visszahozott mérkőzést nyertünk meg, ezzel pedig sporttörténelmet írtunk. Ennek az aranyéremnek már a két ikerfiam is szemtanúja volt. Ha választanom kéne, most azt mondanám, ez a legértékesebb. Nagyon nehéz egy ilyen tornát végigjátszani, mind fejben, mind fizikálisan ott voltunk. Tisztában voltunk azzal, hogy ha azt játsszuk, amit tudunk, akkor nagyon nehéz minket megverni. Szerencsére azt játszottunk, amit tudunk."

Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter: "Ha az első három napon nyerünk úgy három aranyat, mint a három utolsón, egészen más lett volna a magyar csapat hangulata és megítélése. Ahogy a mondás tartja: minden jó, ha jó a vége. Ehhez annyit teszek hozzá, hogy természetesen jobb, mintha nem így lett volna, de így is végig kell gondolni, kinek mit kell tenni. Ez az olimpia sokakat megtanított, hogy egészen másként kell értékelni az eredményeket. Az utolsó nap előtt például arany nélkül állt Svédország, Finnország vagy Ausztria, hogy csak három olyan országot mondjak, amelyek lehetőségei sokkal jobbak a mieinknél."

Fotó:MTI


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.