Jól küzdött Benkő
Benkő Zoltán kilencedik kajak 1000 méteren
A pekingi olimpia síkvízi kajak-kenu döntőinek nyitányaként Benkő Zoltán kilencedik lett K-1 1000 m-en. A számot a brit Tim Brabants nyerte.
2008.08.22 10:35MTIA magyar szurkolósereg az éremeső reményében gyülekezett pénteken, helyi idő szerint délután, a rekkenő hőségben a Sunji regattaközpont 37 ezres lelátóján, de az első finálétól, a férfi kajak egyesek egy kilométeres versenyétől még reálisan nem lehetett dobogós helyet várni.
A Győri Graboplast VSE-t erősítő 25 éves Benkő ugyan volt már vb-4. és Eb-2. ebben a számban, de nála sokkal nagyobb nevek is ott készülődtek a rajtnál, ráadásul ő csak nehézségek árán, a középfutamban elért harmadik hellyel kvalifikálta magát a legjobbak közé.
A szakemberek előzetesen a címvédő norvég Eirik Veraas Larsen, az aktuális világ- és Európa-bajnok Brabants és az Athénban harmadik kanadai Adam van Koeverden csatáját várták az aranyért, a magyar lapátforgató célja pedig a 4-6. hely volt.
A 9-es pályán evező Benkő már a rajt után leszakadt az élbolytól, amelyet Brabants és van Koeverden vezetett, 250-nél, majd féltávnál is ez volt a sorrend az élen, a magyar pedig a 8-9. helyen lapátolt.
A hajrára Larsen is beleerősített, de a brit bírta a saját maga által diktált tempót és már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. Larsen ezúttal másodikként zárt, harmadikként pedig az ausztrál Ken Wallace ért a célba. Benkőnek esélye sem volt, hogy megelőzze bármelyik riválisát is, így - kissé elmaradva a várakozástól - utolsó lett a fináléban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


