Még versenyben a magyar lányok
Vörös 182, Gyenesei 171 kört lőtt
A címvédő Vörös Zsuzsanna 182, az újonc Gyenesei Leila pedig 171 körös lövészettel kezdte szereplését a pekingi olimpia női öttusaversenyében.
2008.08.22 08:52MTIAz egyéniben háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok Vörös 1120 pontot kapott a teljesítményére - akárcsak négy éve, Athénban -, ezzel a vívás előtt a tizenkettedik. Ennél többet árul el azonban a helyzetéről, hogy az élen álló svájci Belinda Schreibertől sincs nagyon elmaradva, 72 pontos hátránya három vívóasszónak felel meg.
Gyenesei, aki az idei, budapesti világbajnokságon hatodik volt, 988 pontot gyűjtött, ezzel az első szám után a harmincegyedik. Neki nem az első két tusa az erőssége, általában az úszástól szokta megkezdeni a felzárkózást. A győztes Schreiber 188 kört (1192 pont) lőtt, mögötte a kanadai Monica Pinette és a fehérorosz Anasztaszija Szamuszevics (187, 1180) zárt. Kettejük közül utóbbi a veszélyesebb, ő ugyanis az éremesélyesek közé tartozik, akárcsak a szintén Vörös előtt álló egyiptomi Omnia Fahri és Aja Medani, a brit Heather Fell és az olasz Claudia Corsini.
Mint ahogy akadnak mögötte is jó eredményekkel rendelkező és igen jól vívó vetélytársak, így a világbajnok francia Amélie Cazé vagy az orosz Tatyjana Muratova. A második szám, a vívás magyar idő szerint 4 órakor kezdődik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


