Szocsi 2014
Pontszerző lett - még ha kizárás után is - a női rövidpályás váltó!
A Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Lajtos Szandra alkotta csapat a B döntőben harmadik lett az oroszok és a japánok mögött, ez összesítésben a hetedik helyet jelentette volna a stafétának.
2014.02.18 12:49MTI
Az A döntőben szerepelt kínai csapat kizárása miatt összesítésben a hatodik, pontszerző helyen végzett a magyar női rövidpályás gyorskorcsolya váltó a szocsi téli olimpia keddi versenynapján.
A Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Lajtos Szandra alkotta csapat a B döntőben harmadik lett az oroszok és a japánok mögött, ez összesítésben a hetedik helyet jelentette volna a stafétának.
Az A jelű fináléban azonban a kínaiakat szabálytalanság miatt utóbb kizárták a versenyből, ezzel a magyar együttes egy helyet előre lépve hatodik lett.
A női váltóversenyben összesen nyolc nemzet stafétája indult, a múlt hét hétfőn rendezett elődöntőben azonban a hollandokat kizárták, ezért ők a B döntőben sem szerepelhettek.
Az elődöntőben a magyarok a dél-koreaiak, a kanadaiak és az oroszok mögött negyedikek voltak, így kerültek a B jelű fináléba.
Rövidpályás gyorskorcsolya, női 3000 m-es váltó, olimpiai bajnok:
Koreai Köztársaság (Cso Ha Ri, Kim Alang, Park Szung Hi, Sim Szuk Hi) 4:09.498 perc
2. Kanada (Marie-Eve Drolet, Jessica Hewitt, Valerie Maltais, Marianne St-Gelais) 4:10.641
3. Olaszország (Arianna Fontana, Lucia Peretti, Martina Valcepina, Elena Viviani) 4:14.014
...6. Magyarország (Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Lajtos Szandra) 4:24.496
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06