Szocsi
Szabálytalanul hagyhatta el a helyszínt az autóbaleset szenvedett síző
A müncheni ügyészség nyomozást indított a németek alpesi síelője, Felix Neureuther ellen, így elképzelhető, hogy a műlesiklás és óriásműlesiklás egyik esélyesének tartott sportoló nem utazhat el a szocsi téli olimpiára.
2014.02.14 13:09MTI
sochi2014.com
A gyanú szerint Neureuther szabálytalanul elhagyta a helyszínt, miután autóbalesetet szenvedett.
A 29 éves síző, aki a mostani szezonban mindkét szakágban nyert már világkupafutamot, pénteken kora reggel éppen a müncheni repülőtérre tartott az autójával, amikor a jeges úton megcsúszott és nekicsapódott a szalagkorlátnak.
Vele volt a barátnője, az olimpia ezüstérmes sílövő, Miriam Gössner is, aki korábbi sérülése miatt nem indulhatott Szocsiban. Neureuther az eset után továbbhajtott, ám a repülőtér helyett orvoshoz ment.
Édesapja korábbi tájékoztatása szerint a fiát Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt vizsgálta meg, s abban bízik, hogy már ma délután elutazhat Szocsiba. Később kiderült, hogy erre csak szombaton kerülhet sor. Délben a rendőrségi szóvivő közölte, hogy vizsgálat indult a baleset miatt, amely azt hivatott kideríteni, hogy a rendőrséget mikor értesítették.
A hatóság emberei megtalálták az eset állítólagos helyszínét, ahol egy gépkocsi kisebb részei hevertek, a szalagkorlátban pedig mintegy 500 eurós kár keletkezett. A rendőrségi szóvivő ugyanakkor elmondta, hogy Neureuther a nyomozás ellenére természetesen elutazhat Szocsiba, s eredményes szereplést kívánnak neki.
A műlesikló vk-pontversenyben jelenleg második helyen álló sportolónak a szocsi játékok a harmadik olimpiája.
A tavalyi világbajnokságon szlalomban ezüstérmes Neureuthernek eddig nem volt szerencséje a játékokon: Torinóban mindkét számában kiesett, míg Vancouverben óriás-műlesiklásban nyolcadik lett, műlesiklásban ugyanakkor már az első futamban búcsúzott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


