Szocsi 2014 - Szerencsés kínai győzött női 500-on
Összes riválisa elesett, megnyerte a gyorskorcsolya futamot
Mindhárom riválisa elesett a döntőben, így az első körben még utolsó kínai Li Csien-zsou nyerte meg a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres számát a szocsi téli olimpián.
2014.02.13 14:05MTI
A fináléban Linél dél-koreai, olasz és brit riválisa is jobban rajtolt, ám a második kör elején a brit Elise Christie levágta a kanyart, s belülről kilökte Arianna Fonatanát, egyben pedig megbillentette a vezető Park Szeung Hit, aki szintén elesett. Ezután a kínainak már nem volt nehéz dolga, csak arra kellett figyelnie, hogy talpon maradjon, míg riválisai a helyezésekért küzdöttek.
A célba végül a brit ért be másodikként, ám a döntő után "tarolásáért" a zsűri kizárta, így Fontana lett az ezüst-, Park pedig a bronzérmes.
Ebben a számban az egyetlen magyar induló, Keszler Andrea hétfőn, az első körben búcsúzott.
Eredmény:
rövidpályás gyorskorcsolya, női 500 m, olimpiai bajnok:
-------------------------------------------------------
Li Csien-zsou (Kína) 45.263 másodperc
2. Arianna Fontana (Olaszország) 51.250
3. Park Szeung Hi (Koreai Köztársaság) 54.207
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06