Szocsi
Felvonták a magyar lobogót
Felvonták a magyar lobogót csütörtökön a szocsi téli játékok tengerparti olimpiai falujában.
2014.02.06 11:14MTI
MTI
A mintegy húszperces ünnepség a magyar csapat bevonulásával kezdődött, a sportolóknak és vezetőknek önkéntesek álltak sorfalat, miközben kis magyar zászlókat lengettek.
Ezt követően négy dobos adott rövid műsort, majd egy 11 fős együttes énekelt el egy számot, melyre az önkéntesek és a dobosok is táncoltak.
A főtéren a kizárólag a magyaroknak rendezett ceremónián Irina Szluckaja, az olimpiai falu alpolgármestere köszöntette a csapatot, melyet ezúttal a gyorskorcsolyázók képviseltek, mivel a síelők a két hegyi faluban laknak.
"Sok szerencsét! Kívánom, hogy mindannyian életetek legjobbját nyújtsátok, és elmondhassátok, megérte éveken át keményen dolgozni és edzeni. Érezzétek nagyon jól magatokat!" - mondta Sebestyén Júlia egykori riválisa, a kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok műkorcsolyázó, aki a szervezők nevében egy tíz darabból álló matrjoskával ajándékozta meg Szabó Bencét, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát.
A napsütéses, szinte tavaszias időben tartott ünnepség végén az olimpia himnuszára az ötkarikás zászlót, míg a magyar himnuszra a piros-fehér-zöld lobogót vonták fel az olimpiai falu főterén, majd egy újabb orosz dal közben a szocsi játékok három kabalafigurája hívta kis táncra a magyar sportolókat, edzőket és vezetőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


