Megkapta a jóváhagyást
Akkreditálták a szocsi doppinglabort
Megkapta a szükséges jóváhagyást, így dolgozhat a februári téli olimpia alatt a szocsi doppinglaboratórium.
2014.01.11 20:06MTI
MTI, archív
Az engedélyt, hivatalosan az akkreditálást, szombaton adta meg a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).
A szocsi antidopping-központ nem csupán a havas-jeges versenyek idején, vagyis február 7. és 23. között dolgozik majd, hanem már január 27-én hozzáfog a levett minták elemzéséhez, és a tesztek vizsgálata egészen április 15-ig, vagyis még a paralimpia után is tartani fog.
Grigorij Rodcsenkov igazgató elmondta, hogy kétnapos átfogó vizsgálat eredményeképpen hagyta jóvá a WADA a központ olimpiai működését, miután rendben levőnek találta a laboratórium felkészültségét, s úgy ítélte meg, hogy az mindenben megfelel a nemzetközi előírásoknak.
A szocsi laborban az említett időszakban legalább 70 orosz tudományos munkatárs dolgozik majd, munkájukat 15 külföldi szakember segíti.
Már a téli olimpiát megelőző hetekre is minden korábbinál keményebb doppingellenőrzést ígért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptemberben megválasztott német elnöke, Thomas Bach. Novemberi bejelentése szerint a február 7-i rajtig 1269 tesztet végeznek el, 57 százalékkal többet, mint a 2010-es vancouveri olimpiát megelőző időszakban.
A vancouveri ellenőrzések száma 2149 volt, Szocsira vonatkoztatva ez 2453 lesz, ráadásul új, kifinomultabb módszerekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


