Szocsi 2014.
Elindult a világűrbe az olimpiai láng
Háromfős nemzetközi legénység kíséretében indult a Nemzetközi Űrállomásra csütörtök reggel a 2014-es szocsi téli olimpia lángja.
2013.11.07 07:41MTI
MTI, archív
A fáklyát egy Szojuz-TMA-11M típusú űrhajó fedélzetén háromfős nemzetközi legénység viszi a Nemzetközi Űrállomásra, az űrhajót közép-európai idő szerint nem sokkal öt óra után indították el a bajkonuri űrközpontból.
A legénységet Mihail Tyurin, az orosz (Roszkozmosz), Rick Mastracchio, az amerikai (NASA) és Kóicsi Vakata, a japán űrügynökség tapasztalt űrhajósai alkotják, járművüket a szocsi játékok színeivel díszítették fel. Mihail Tyurin a repülés előtt elmondta, hogy a fáklya, amelyet magukkal visznek, nem tér el semmiben attól, amely a téli olimpia februári kezdetéig bejárja egész Oroszországot.
Biztonsági megfontolások miatt a fáklya nem égett, amikor az űrhajót kilőtték. Az ötkarikás játékok történetében először jut ki a világűrbe az olimpiai láng. A fáklya többórás utazás után érkezik meg a Nemzetközi Űrállomásra, szombaton pedig az ott dolgozó 2. számú legénység tagjai, Oleg Kotov és Szergej Rjazanszkij kiviszik a nyílt űrbe.
A lángot Fjodor Jurcsihin orosz űrhajós hozza vissza a Földre jövőhét hétfőn.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


