Hatalmas a dugó Pekingben
Szigorú közlekedési korlátozásokat vezettek be Pekingben az olimpiai játékok idejére
Szigorú közlekedési korlátozásokat vezettek be vasárnaptól Pekingben az olimpiai és a paralimpiai játékok idejére a levegő minőségnek javítása, illetve a krónikus dugókkal küszködő közlekedés gördülékenyebbé tétele érdekében.
2008.07.20 18:40MTIJacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke azzal fenyegette meg nemrégiben a pekingi olimpia szervezőit, hogy egyes szabadtéri versenyeket elhalasztanak, ha a játékok idejéig nem javul meg kielégítő mértékben a kínai főváros levegőjének minősége. A következő két hónap folyamán váltakozva hol csak a páros, hol csak a páratlan rendszámú gépjárművek közlekedhetnek Peking útjain, utcáin.
Az olyan autók, amelyek károsanyag-kibocsátása nagyobb az olimpia alkalmából szigorúbban megszabott megengedett értékeknél, egyáltalán ki sem mehetnek az utakra. A korlátozás a paralimpiai játékok végéig, szeptember 20-ig érvényes.
Hivatalos adatok szerint így a szokásosnál mintegy kétmillióval kevesebb autó rója majd Peking útjait az olimpia idején. Helyi tudósítások szerint már a korlátozás első napján érezhetően ritkább volt az autóforgalom a megszokottnál. A közelmúltban visszafogták vagy teljesen leállították több gyár, erőmű, vegyi üzem működését a kínai fővárosban és környékén. Ennek hatására néhány napja érezhetően jobb a levegő Pekingben, mint egyébkor - írta helyszíni jelentésében a német hírügynökség tudósítója. Hogy a 17 millió pekingi a korlátozások ellenére mégis tudjon közlekedni, bővítették a tömegközlekedési hálózatot.
Három új metróvonalat adtak át szombaton a kínai fővárosban. Az egyik egyenesen az olimpiai játékok központi területéhez vezet, egy másik pedig az új nemzetközi repülőtér fogadóépületéhez. (Húsz percig tart a 28 kilométeres utazás a város központjából az új repülőtér termináljáig.) Az olimpiai parkhoz vezető 4,5 kilométeres szakaszt egyelőre csak az olimpia részvevői - sportolók, edzők, szakvezetők, akkreditált sportújságírók és belépőjeggyel rendelkező nézők - vehetik igénybe.
Csak a paralimpiai játékok befejeződése után lesz használható bárki számára. A város metróhálózata napi ötmillió utas szállításáról gondoskodik majd a játékok alatt. Az olimpiával összefüggésben a kínai főváros megpróbálja felkészíteni lakosságát terrortámadások átvészelésére is. A közbiztonsági minisztérium kézikönyvet adott ki a múlt héten, amelyben tippeket ad arra nézve, hogyan kell helyesen viselkedni terrortámadás esetén. "Ne próbáljon védekezni, ne nézzen a túszejtők szemébe, beszéljen és mozogjon lassan, ha túszul ejtenék" - olvasható például a jó tanácsok között.
A kínai hatóságok szerint a terroristatámadás eshetősége a legnagyobb veszély, amely fenyegetheti az augusztus 8. és 24. között lezajló olimpiai játékokat. A hatóságok 500 ezer jüanig (mintegy 45 ezer euróig) terjedő pénzjutalmat ígérnek mindenkinek, aki hasznos információval szolgál a rendőrségnek merényletek, terrorista akciók tudomására jutó előkészületeiről.
Kapcsolódó írások:
- Kis Tamás lesz az elhunyt Kolonics helyett Kozmann párja Pekingben
- Piszok gazdag sztárok Pekingben
- Jakabos Zsuzsi az eredményes OB után már csak Pekingre koncentrál
- Fiatal magyar olimpikonok Pekingben
- Pekingben szolgáltató honlapot indítottak az olimpiára érkezőknek
- 88 ország 260 súlyemelője indul Pekingben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06