Olimpia 2020
A spanyol kormányfő fogadta a NOB szemlebizottságát
Mariano Rajoy spanyol kormányfő fogadta hétfőn a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemlebizottságát, amely négy napig ellenőrzi a 2020-as nyári játékokra pályázó Madrid felkészültségét.
2013.03.18 14:15MTIA miniszterelnök elmondta: az olimpiai rendezéshez szükséges sportlétesítmények nyolcvan százaléka készen áll, de pozitívum az is, hogy a városnak kiváló a tömegközlekedési rendszere. A kormányfő kiemelte továbbá, hogy Madrid már "megedződött" a nagy események megrendezésében, és évente 58 millió turista látogat el az országba, vagyis a vendégek fogadásával sem lehet probléma.
A NOB-testület látogatása idején - kedden és szerdán - részleges közlekedési sztrájkok lesznek a spanyol fővárosban, illetve három bejelentett demonstrációra is sor kerül.
Madrid Tokióval és Isztambullal versenyez a 2020-as olimpia megrendezéséért. A szemlebizottság két hete a japán fővárosban járt, az ottani szervezők jó osztályzatot kaptak eddigi munkájukért. Törökországban a jövő héten lesz az ellenőrzés.
A NOB szeptember 7-én, Buenos Airesben dönti el, melyik város lesz a rendező hét év múlva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


