Sorozatos sérülések
Visszavonul a Pekingben ezüstérmes birkózó, Fodor Zoltán
Bejelentette visszavonulását Fodor Zoltán, a pekingi olimpián a kötöttfogásúak 84 kilogrammos kategóriájában ezüstérmes birkózó.
2013.01.18 14:15MTIA magyar szövetség pénteken közölte: az FTC sportolója sorozatos sérülései miatt döntött úgy, hogy befejezi pályafutását.
Fodort 2009 óta folyamatosan sérülések hátráltatták. Négy éve előbb kifordult a bokája, majd meghúzódott a dereka, később pedig elszakadt a középső ujjában három szalag. 2010-ben combizomszakadást szenvedett, tavaly pedig az olimpiai kvalifikációs versenyek előtt a gerincével voltak gondok. A 28 éves sportoló most azért döntött a visszavonulás mellett, mert tavaly év végén újabb gerincproblémák jelentkeztek nála.
A pekingi döntőben az olasz Andrea Minguzzitól vereséget szenvedő Fodor Zoltán ugyanakkor nem szakad el a birkózástól, miután Sike András, az FTC vezetőedzője tréneri állást ajánlott neki. Amint a versenyző a szövetség honlapjának elmondta, jelenleg a TF-re jár, és várhatóan három év múlva lesz meg a diplomája.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06