Végső nyugalom
Örök nyugalomra térhet a nepáli sportdiplomata
A londoni olimpia szervezőbizottsága hivatalos honlapján jelentette be, hogy hazaküldte Nepálba Man Bahadur Lopchan testét, aki sportdiplomáciai feladatokat látott el.
2012.10.25 07:14ma.huLopchan a Nepáli Paralimpiai-szövetség rangidős hivatali vezetője volt, életét szeptember 18-án veszítette el, nem sokkal a játékok végezte után. Öngyilkosságot kisérelt meg egy héttel a speciális játékok előtt, de nem tudta tökéletesen felakasztani magát, így még élve találtak rá. Segíteni azonban már nem tudtak rajta, pár nappal később a kórházban hipoxiás agykárosodásába belehalt, pedig a londoni Királyi Kórház munkatársai mindent megtettek az életéért.
Korábban arról volt szó, hogy Londonban temetik el Lopchant, végül azonban sikerült visszaszállítani a halottat Nepálba, így temetésére majd az ő hazájában, szerettei körében kerül sor.
„A mi orvosaink kapcsolatba léptek az elhunyt családjával, és közölték velük, hogy intézkedjenek a hazaszállítást illetően” – mondta a londoni olimpia szervezőbizottságának szóvivője az Insidethegames.com-nak. „A család reagált és cselekedett, így a test visszakerült Nepálba.”
A nyári paralimpiai játékokon a dél-ázsiai országot két sprinter képviselte: Bikram Rana és Maiya Bisunkhe. Rana a férfiak között próbált szerencsét a T11-es kategóriában, ám sem 100, sem pedig 200 méteren nem jutott be a döntőbe. Bisunkhe a női mezőny T46-os kategóriájában bizonyíthatott, de honfitársához hasonlóan ő sem jutott be a fináléba, ami az jelenti, hogy Nepálnak tovább kell várnia első paralimpiai érmére.
Az első nepáli paralimpikon Nirmala Gyawali volt, a hölgy 2004-ben Athénban súlylökésben indult F12-es kategóriában.
A Sport.ma.hu-n mindig időben értesülhet a labdarúgó magyar válogatott háza táján történtekről, de a kézilabda szerelmesei sem maradnak friss információk nélkül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


