Olimpia
A londoni érmesekkel lelkesítik a tokióiakat
Tokiói utcákon vonulnak fel jövő hétfőn a londoni játékok érmes japán sportolói, hogy lelkesítsék a 2020-as olimpia rendezéséért versenyben álló város lakosságát.
2012.08.16 18:50MTI"A felvonulással szeretnénk megköszönni a támogatást mindenkinek, aki mögénk állt, de jó lenne, ha egyúttal sikerülne lendíteni Tokió 2020-as pályázatán is" - mondta Cunekazu Takeda, a Japán Olimpiai Bizottság elnöke.
Londonban a japánok 38 érmet szereztek, hét aranyat, 14 ezüstöt és 17 bronzot. Az összeredmény rekordnak számít, a korábbi csúcs a 2004-es athéni játékokon született, 37 éremmel.
Tokió, amely korábban a 2016-os olimpiáért is harcba szállt, többek között azért nem lehetett befutó - a házigazda Rio de Janeiro lesz -, mert a helyi lakosság nem volt elég lelkes, az elvártnál visszafogottabban támogatta a kezdeményezést. Jelenleg is hasonló a helyzet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közelmúltban elvégzett felmérése szerint a japán főváros lakóinak még mindig csak a 47 százaléka támogatja a rendezést, miközben ez a szám a szintén versenyben lévő Isztambul esetében 73, Madridéban pedig 78.
A 2020-as játékok helyszínét 2013 szeptemberében jelölik ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


