London 2012
Czene: az eredményeket nem szabad túlmisztifikálni
A londoni sikerek felelevenítése mellett már a következő időszak feladatairól beszélt Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportpolitikáért felelős államtitkára kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2012.08.14 10:44MTI"Két évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy az állami sportirányítás egy picikét visszalép az igazgatás területéről, át akartuk adni a szakmai irányítást, a felelősség és a szakmai döntések jogát a Magyar Olimpia Bizottságnak, és úgy látszik, ennek az eredménye már meg is látszik" - mondta az úszóként 1996-ban Atlantában aranyérmes sportvezető.
A finanszírozással kapcsolatban Czene elmondta, hogy azoknak a sportágaknak, amelyek jóval kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, de ugyanakkor kiválóan szerepeltek az ötkarikás játékokon "a kormányzatnak tulajdonképpen kötelező biztosítania a megfelelő hátteret".
Czene szerint ugyanakkor a tradicionálisan sikeres magyar sportágakban diadalmaskodók - mint tornában Berki Krisztián, úszásban Gyurta Dániel, atlétikában Pars Krisztián és vívásban Szilágyi Áron - sikerükkel gyakorlatilag "megmentették saját sportágukat".
"Ők bebizonyították, hogy ezek a sikersportágak továbbra is hozzák az érmeket" - mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy nem az adott sportág szerepelt jól, hanem csak egy-egy kiváló versenyző, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Az államtitkár elmondta, hogy 2010 óta két és félszeresre nőtt a sporttámogatás, de a mostani eredményeket nem szabad túlmisztifikálni.
"Nem véletlen, hogy a MOB már az olimpia alatt bejelentette azt a nyolcéves utánpótlásfejlesztési-koncepciót, amellyel ezeket az eredményeket meg tudják tartani" - tette hozzá Czene, megemlítve még, hogy a sportirányításnak már arra kell gondolnia, hogy mi lesz négy vagy nyolc év múlva.
A magyar csapat nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel a kilencedik helyen zárt a londoni olimpia éremtáblázatán.
Minden érdekesebb londoni hírt el szeretne olvasni?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06