Öttusa
Olimpia: Tóth kitűnően, Kovács gyengén teljesített
Tóth Adrienn a második, Kovács Sarolta csak a 32. helyen végzett vívásban vasárnap a londoni olimpia öttusaversenyében.
2012.08.12 12:11MTIA Copper Boxban a tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth remekül kezdte az első számot, 25 asszó után az első helyen állt holtversenyben a 2004-es athéni játékokon második, lett Elena Rublevskával. Lendülete nem tört meg a végére sem, s mindössze egyetlen győzelemmel szorult a kereken 1000 pontos Rublevska mögé: 24 sikerrel és 11 vereséggel lett második (976 p). Harmadikként az egyik nagy esélyes, a világranglistát vezető litván Laura Asadauskaite (952 p) végzett. A 2011-ben vb-ezüstérmes Kovácsnak viszont nagyon nem ment vívásban.
A még junior korú versenyző a mezőny végén zárt, a 36 induló közül a 32. lett. Kovács előzetesen azt mondta, ha 900 pont körül tud vívni, versenyben lehet a legjobbakkal - mivel a fizikai számok az erősségei -, de ettől alaposan elmaradt. Jócskán negatív mérleggel, 11 győzelem mellett 24 vereséggel és 664 ponttal zárt.
"Adrienn nagyon jól vívott, de ez fontos is neki, mivel úszásban gyengébb az élmezőnyhöz képest" - értékelt az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. "Saci gyengén teljesített, technikai hibákkal, feszült, merev volt, nem tudott feloldódni." Az öttusázók magyar idő szerint 13:35 órától a szintén az Olimpiai Parkban található Vizesközpontban folytatják az úszással.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


