Birkózás
Olimpia: Hatos negyeddöntős
Hatos Gábor magabiztos győzelemmel mutatkozott be a nyolcaddöntőben pénteken a londoni olimpia birkózóversenyének szabadfogású 74 kg-os súlycsoportjában.
2012.08.10 15:20MTIAz idén és tavaly Európa-bajnoki, 2010-ben pedig világbajnoki bronzérmes magyar birkózó a nyolc közé kerülésért az ellen a kínai Csang Csung-jao (Zhang Chongyao) ellen lépett szőnyegre az ExCeL központban, akinek eddigi legjobb eredménye a 2010-ben szerzett vb-nyolcadik hely volt. A szombathelyi versenyző a magasabb, s lábramenésekkel kísérletező kínai ellen két mögékerüléssel 2-0-ra nyerte az első menetet. A folytatásban fél perc múlva újra sikerült a mögékerülés, majd újabb 30 mp után még egy. Ezzel ez a menet is 2-0-ra Hatosé lett, aki így negyeddöntős.
Az elődöntőbe jutásért Hatos ellenfele a 2010-ben hozzá hasonlóan vb-harmadik kazah Abdulhakim Sapijev lesz. "Kezdésnek azt hiszem, ez nagyon jó volt. Nem ismertem a kínait, az Ázsia-bajnokságon ért el jó eredményeket. Most egy nagyon erős ellenfél jön, a kazahhal legutóbb 0-0-t birkóztam, most szeretnék átgázolni rajta, nem akarom a labdakihúzást választani" - nyilatkozott Hatos Gábor.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


