A svédek ellen
Olimpia: döntőért játszik a férfi kézilabda-válogatott
A döntőbe jutásért lép pályára a svédek ellen a magyar férfi kézilabda-válogatott a londoni olimpia pénteki versenynapján, melyen Hatos Gábor a szabadfogású birkózók 74 kg-os kategóriájában lép majd szőnyegre.
2012.08.09 18:41MTIA férfi kézilabdázóknak még soha nem sikerült olimpiai dobogóra állniuk, így ha Mocsai Lajos csapata legyőzi pénteki riválisát, sporttörténelmi tettet hajt végre. A magyar együttes a negyeddöntőben kétszeri hosszabbítás után verte a legutóbbi ezüstérmes izlandiakat, míg a svédek az Európa-bajnoki címvédő dánokat győzték le két góllal, azaz mindkét gárda elődöntőbe jutása meglepetésnek nevezhető. Hatos Gábor - a kétfős magyar szabadfogású csapat első londoni fellépője - harmadik olimpiájára jutott ki, mégis csak a másodikon szerepelhet, mivel Pekingben sérülés miatt vissza kellett lépnie.
A szombathelyi birkózó az utóbbi években stabilan jól teljesít a nagy versenyeken, az idei és a tavalyi Európa-bajnokságon, illetve a 2010-es világbajnokságon is bronzéremig jutott, s most sem lenne váratlan tőle egy dobogót érő szereplés. Eton Dorneyban pénteken még nem folytatódhat a magyar kajakosok londoni sikersorozata, mivel a 200 méteres számokban egyelőre csak az elő- és középfutamokat bonyolítják le.
Vízre száll többek között egyesben Douchev-Janics Natasa, aki csütörtökön ezüstérmet szerzett Kovács Katalinnal a párosok 500 méteres versenyében. A nap során még a 25 km-en vb-bronzérmes Gercsák Csaba a férfi nyíltvízi úszók 10 km-es számában rajtol, míg a férfi vízilabda-válogatott az ausztrálokkal mérkőzik az 5-8. helyért kiírt meccsen.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06