Vasárnap fedezte fel
Olimpia: Sidi felszerelését ellopták
Sidi Péter úgy végzett a hatodik helyen a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számában a londoni olimpia hétfői versenynapján, hogy vasárnap vagy szombaton ellopták a felszerelésének egy részét.
2012.08.06 16:24MTIA komáromi sportlövő a finálét követően elmondta: vasárnap fedezte fel, hogy az álló testhelyzetben használatos teljes első irányzékát ellopták, és mivel az edzőpályára csak versenyzők, edzők és bírók mehettek be, ezért ő úgy sejti, valamelyik riválisa lehetett az elkövető. "Húsz éve járok versenyekre, de ilyen még nem fordult elő velem. A pálya be van kamerázva, és remélem, megtalálják az elkövetőt még akkor is, ha a mostani eredmény emiatt nem fog változni.
A bíróknak jeleztem, mi történt, de ők csak széttárták a kezüket" - mondta a szám világ- és Európa-bajnoka. Egy hasonlattal élve úgy fogalmazott, olyan hátrányba került a lopás révén, mintha egy Forma-1-es autóba egy Trabant kormányát szerelték volna az ellopott helyére. "A fegyvergyár szervízcsapata is itt van az olimpián, ők gyorsan tudtak szerezni egy hasonló alkatrészt, de ennek más a súlyeloszlása, mérete, így időbe telt, mire megszoktam. Ha ez nincs, akkor is legfeljebb az ezüst- vagy a bronzéremért küzdhettem volna, mert az olasz Campriani most legyőzhetetlen volt" - mondta Sidi.
"Megpróbálok a pozitívumokra gondolni, és úgy érzem, ilyen módon örülni kell a döntőbe jutásnak, illetve a hatodik helynek. A szétlövés is fárasztó volt fejben, végül is négyünk közül csak egy juthatott tovább." Sidi külön köszönetet mondott a Magyar Olimpiai Bizottságnak, hogy a játékokra nem utaztatta ki azokat - a magyar szövetség vezetőire utalva -, akik elmondása szerint Pekingben zavart keltettek, és részben ennek köszönhető, hogy most mindhárom magyar sportlövő (ő, Csonka Zsófia és Bognár Richárd) is pontszerző, hatodik tudott lenni.
A jövőt illetően elmondta, akár még 3-4 olimpia is "benne van", hiszen van olyan sportlövő, aki már a nyolcadik olimpiáján szerepel. Sidinek ez a harmadik fellépése volt Londonban, korábban légpuskában 13., a kisöbű szabadpuska 50 méteres fekvő versenyében pedig 11. lett.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06