Férfi ökölvívás
Olimpia: Káté kiesett, így búcsúzik
A nyolcaddöntőben kikapott, így befejezte szereplését a londoni olimpia férfi ökölvívótornáján Káté Gyula.
2012.08.04 16:59MTIA 30 éves kispesti öklöző az egyiptomi Mohamed Eszlam magabiztos legyőzésével jutott a nyolcaddöntőbe, s a keddi bemutatkozás után ezúttal jóval nehezebb feladat várt rá. A negyedik kiemelt, vb-harmadik olasz Vincenzo Mangiacapre volt az ellenfele, akit két éve, a moszkvai Európa-bajnokságon legyőzött, ezzel együtt a kezdés előtt a mérlegük döntetlen, azaz 1-1 volt.
A helyi fogadóirodák mindegyike a riválist tartotta esélyesebbnek a továbbjutásra, az olasz sikere mindössze 3,6 font nyereményt ígért, míg Kátéé 19-et. Bátran kezdett a kétszeres világbajnoki bronzérmes magyar, többször is eltalálta a 23 esztendős Mangiacaprét, a második percben azonban rászámoltak.
A menet végén az olasz vezetett 6-3-ra. A folytatásban is támadott Káté, de riválisa is pontosan ütött, s övé lett a második három perc is (12-8). A záró menetben a magyar mindent egy lapra feltéve rohamozott, szándéka azonban nem vezetett eredményre, ezt a felvonást és a meccset is Mangiacapre nyerte. "Pontosabb, magabiztosabb volt az ellenfél, Gyuszi csak küszködött" - mondta az MTI-nek szűkszavúan Káté klubedzője, Szántó Imre. "Úgy döntöttem, több olimpián nem indulok" - közölte a 30 éves kispesti ökölvívó. Káté nyolc és négy éve a 32 között búcsúzott az ötkarikás boksztornán, most a legjobb 16 jelentette a végállomást.
Eredmény: férfi 64 kg, a 8 közé jutásért:
Vincenzo Mangiacapre (olasz)-Káté Gyula 20-14
A magyar ökölvívók közül a 75 kg-os Harcsa Zoltán jelenleg a legjobb nyolc között jár, s hétfőn az éremért mérkőzik majd a brazil Florentino Falcaóval, Varga Miklós pedig kiesett a 60 kg-osok múlt vasárnapi első fordulójában.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


