Cselgáncstorna
Olimpia: Madarász kiesett
A 90 kg-os Madarász Tamás kiesett a 16 között szerdán a londoni olimpia cselgáncstornáján, miután ipponnal vereséget szenvedett üzbég ellenfelétől.
2012.08.01 13:00MTIMadarász, aki már felhagyott a versenyzéssel, a kvalifikációs rendszer bonyolultsága révén váratlanul, kontinentális szabadkártyával jutott ki az ötkarikás játékokra. Az első körben erőnyerő volt, a 16 között a 2009-ben világbajnoki ezüstérmes Dilsed Csorijev ellen lépett tatamira. Az üzbég dzsúdós első meccsén svéd ellenfelét verte vazarival. Madarász bátran kezdett, az első percekben ő kezdeményezett, két szép akciót is indított. A meccs második felére láthatólag elfáradt, a vezetőbíró mindkét versenyzőt intette.
Egy perc volt hátra, amikor Csorijev ippont érően eldobta a debreceni cselgáncsozót, ezzel megnyerte a találkozót. "Az első percekben jobb voltam, biztos vagyok benne, hogy volt egy jukót érő akcióm is" - nyilatkozott Madarász Tamás. - "Tudtuk, hogy az üzbég lassú, az volt a feladat, hogy gyors, agresszív támadásokkal próbáljuk megdolgozni, ez működött is. Kis dolgok hiányoztak a ponthoz." Madarász hozzátette, két és fél hónapot tudott készülni az olimpiára, miután megtudta, hogy indulhat. Arra a kérdésre, hogy folytatja-e pályafutását, nem tudott válaszolni. "Ha nem, akkor is mindent megkaptam ettől a sportágtól, amit lehet" - mondta.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


