Fennakadást okoztak
Taxisok tiltakoztak az olimpiai megnyitó előtt
Tiltakozó akciójukkal közel harminc percig komoly fennakadást okoztak a taxisok pár órával a londoni olimpia megnyitója előtt a brit fővárosban a Hyde Park környékén.
2012.07.27 20:58MTIA személyszállítók konvojban nagyon lassan haladtak, ezzel gyakorlatilag megbénították a környék közlekedését. Akciójukat azzal indokolták, hogy a város vezetése szerintük semmibe vette az érdekeiket, amikor London frekventált helyein megtiltotta számukra az olimpiai sávok használatát. A sofőrök számításai szerint akár felére is csökkenhet a napi forgalmuk az őket is érintő korlátozások miatt. Július 19-én több száz taxis tüntetett a parlament előtt, így tiltakozva az ellen, hogy nem használhatják mindenhol az olimpiai sávot. Egy részük úgy vélte: jobban járnak, ha szabadságot vesznek ki a nyári játékok idejére, mert időpocsékolás dolgozni ebben az időszakban.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


