Doppingvétség
Kővágó Zoltán közösségi portálon üzent rajongóinak
Kővágó Zoltán az egyik közösségi portálon működő rajongói oldalán üzent az érte szorítóknak, s utalt arra, hogy egy ellene folytatott "hadjárat" eredménye a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) doppingvétség miatt kiszabott kétéves eltiltása.
2012.07.26 12:29MTI"Bizonyára hallottátok, mit csináltak velem és a magyar diszkoszvetéssel. Becsületemre legyen mondva, nem doppingoltam, de úgy látszik, a sorozatos negatív tesztek és a magyar hatóságok felmentése sem elegendőek a bizonyításhoz - írta a Facebookon az athéni játékokon ezüstérmes, idei Európa-bajnoki harmadik dobóatléta. - Bizonyára egy évvel ezelőtti nyert per újratárgyalásának semmi köze a most kezdődő olimpiához, és bizonyára ez nem egy megrendezett +hadjárat+ ellenem..."
Kővágó rövid üzenete végén sajnálatát fejezte ki, amiért - mint írja - nem tehetett többet szurkolóiért és a hazáért.
Arról, hogy pontosan milyen vétség miatt tiltották el Kővágót, egyelőre sem ő, sem a magyar szövetség (MASZ) nem adott tájékoztatást. A MASZ a csütörtök reggel az MTI-hez eljutatott közleményében annyit jelzett, hogy a nemzetközi szövetség (IAAF) indított korábban eljárást Kővágóval szemben azzal, hogy a sportoló kivonta magát a doppingellenőrzés alól.
Az ügyet vizsgáló független magyar doppingbizottság felmentette a diszkoszvetőt, az IAAF fellebbezése után azonban a CAS bizonyítottnak látta a doppingvétség elkövetését. A sportdöntőbíróság ítélete jogerős, fellebbezni nem lehet ellene.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


