Gyerekkori élmény miatt vállalt 6 gyereket
Brad Pitt: "Imádom a káoszt!" - Hat gyerek mellett jut is!
Egy gyerekkori jóbarátjánál szerette meg a nagycsaládokra jellemző "káoszt", és akkor döntötte el, ő is sok gyereket akar. Brad Pitt most három saját és 3 örökbefogadott gyereket nevel.
Angelina Jolie és Brad Pitt idősebb gyermekeikkel egy budapesti parkban! 
Brad Pittéknél valószínűleg ismeretlen az a szó, hogy "unatkozom", ami egyáltalán nem csoda: a házaspár összesen 6 gyermeket nevel, közülük 3 saját, 3-at pedig örökbefogadtak. Pedig Brad Pitt sokáig azt hihette, hogy nem adatik meg neki a nagy család: már a 40-es éveiben járt, amikor egymásra találtak az akkor épphogy befutott színésznővel, Angelina Jolie-val.
Első házasságából Jennifer Anistonnal nem született gyerekük. De Jolie-val gyorsan bepótolták az elveszett éveket, 7 év alatt 6 gyerekkel bővült az eredetileg kétszemélyes háztartás.
"Tudom, hogy kívülről eléggé őrültnek látszom, de én mindig így működtem" - árulta el Pitt ma reggel egy napilapnak. "Amikor gyerek voltam, az egyik barátomnak óriási családja volt. Imádtam a reggelizőasztal körüli káoszt, a hadakozásokat és a vitákat, hogy a mama vagy a papa készítse el a palacsintát." - vallotta be a sztárvilágban különösnek ható "sokgyerek-mizéria" okát.
Akkor döntötte el, hogy ha valaha felnőtt lesz, ugyanilyen családot akar. Szerencsére Angelinában ehhez partnerre talált, aki 2002-ben még egyedülálló nőként örökbefogadta a kambodzsai születésű Maddoxot. A most 9 éves kisfiúnak Jolie és Pitt már közösen keresett kishúgot, 2005-ben Etiópiából került hozzájuk Zahara, majd 2 évre rá Pax, a vietnámi kisfiú.
Közben viszont 2006-ban Angelina életet adott első saját lányuknak, Shiloh-nak is, 2008-ban pedig rádupláztak: a 4 gyerek mellé egy ikerpár, Vivienne és Knox érkezett.
Most már mindannyian elég nagyok ahhoz, hogy szüleikkel együtt utazgathassanak, így a múlt héten családostól vonultak fel Cannes-ban, ahol most mutatják be apa filmjét, a The Tree of Life-ot. "Így együtt lehetünk a gyerekekkel, amikor épp nem dolgozunk. És miért ne csinálhatnánk mindent közösen?" - tette fel a kérdést Pitt, akinek saját bevallása szerint mostanában átrendeződött az értékrendje.
"Most elsősorban apa vagyok, ezért a jövőben minden felkérésnél figyelembe fogom venni a gyerekeket is, nem tőlük veszem-e el az időmet. Ez sokkal fontosabb a számomra, ezt egyetlen film sem pótolhatja. Azt szeretném, ha később büszkék lennének az apjukra!" - vallotta be a 47 éves színész, visszaemlékezve azokra a káosszal telt reggelekre.
"A reggeli különösképp a specialitásom. Na meg a grill!" - tette hozzá nevetve.
Tudjon meg még többet Brad Pitt mindennapjairól!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


