DiCaprio nem akar nősülni, ezért váltak el útjaik
Ismét szabad a szívtipró: Leo és Bar végleg szakítottak!
Nem először, de ezúttal úgy tűnik: utoljára szakított Leonardo DiCaprio és barátnője, Bar Refaeli. Az ok állítólag az volt, hogy Leónak esze ágában sincs megnősülni.
Leonardo DiCaprio kiegyensúlyozottnak és boldognak tűnik! 
Még szóba állnak egymással, de már egyszerű barátként közelítenek a másik felé: Leonardo DiCaprio és Bar Refaeli egy fél éves szünettel tarkított, 6 éves kapcsolatból lépett ki. Pedig a lányok már teljesen lemondtak imádott filmszínészükről, ennyi idő után joggal hihette mindenki, hogy ez a kapcsolat ki fog tartani a sírig.
Lehet, hogy tényleg kitartott volna, csakhogy amíg korábban mindketten úgy nyilatkoztak, hogy nem akarnak összeházasodni, addig az újrakezdés után Bar mégis mostanában elkezdte forszírozni a kérdést. Márpedig Leo továbbra sem szándékszik megnősülni, és ezt a dilemmát csak egyféleképp lehetett megoldani: a végleges szakítással.
Egy, a párhoz közel álló forrás a sajtónak elmondta, valójában békésen váltak el útjaik, tisztázták egymással az elvárásokat és ezután döntöttek amellett, hogy külön folytatják. Az ismerős egyúttal cáfolta, hogy egy harmadik fél lenne a hibás a kapcsolat felbomlásában.
"Mindkettejüket túlságosan lefoglalta a karrierjük, ezért már nem jutott elég idejük egymásra, de mostantól még nagyobbak lehetnek külön-külön!" - véli a jóbarát.
Leo és Bar 2005 novemberében kezdett randizni egymással, aztán négy évig óriási volt a szerelem. Egy nagyobb vitát követően fél évig nem is keresték egymás társaságát, de a szünet jót tett a párosnak, a színész azt mondta, sok mindent tanult is saját magáról ezidő alatt.
De a tavalyi újrakezdés után nem sokkal megint egyre viharosabbá vált kapcsolatuk, és egyre gyakrabban tűntek fel egymástól külön szórakozva.
Még több hír Leonardo DiCaprióról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


