Majdnem híresként kezdte a 32 éves színésznő
Galéria - A ma születésnaposa: Kate Hudson
A ma.hu minden nap kiválaszt egy hírességet, aki aznap ünnepli születésnapját, így lesz ő "A MA születésnaposa". Ezúttal egy "Majdnem híres" színésznőre, Kate Hudsonra esett a választás.
Képekben a 32 éves Kate Hudson
Mai születésnaposunk életrajzában egyedülálló bravúrra bukkantunk: Kate Hudsont már akkor Oscar-díjra jelölték, amikor még csak „Majdnem híres” volt. Persze ez nem nehéz, ha az ember első filmjei egyikének épp ez a címe, a többi már csak a színészi tehetségén múlik.
Márpedig abból a jelek szerint volt neki elég, mert ezt a bizonyos Majdnem híres című filmet alig két évvel azután készítette el, hogy először kamera elé állt, és ha megnézzük, a színészvilág nagy részének hány éven keresztül kell kaparnia, míg rátalál az „Oscar-jelölés” nevű gesztenyére, Kate Hudson teljesítménye mindenképp elismerésre méltó.
A 32. születésnapját ma ünneplő színésznő útja persze addig a 2000-es sikerig sem volt túl döcögős, köszönhetően ugyancsak híres anyjának, aki nem más, mint a komikus szerepeiről ismert Goldie Hawn, nevelőapja pedig Kurt Russell volt, miután Bill Hudson énekes-komikus Kate 18 hónapos korában elvált Hawn-tól.
Saját bevallása szerint sokat tanult szüleitől, egyszer azt mondta anyjáról: „ő az a nő, akitől a legtöbbet tanultam, akire felnézek”. A híres család dacára azonban azt lehet mondani, hogy teljesen átlagos tiniéletet élt, 1997-ben a santa monica-i Crossroads iskolában érettségizett, majd a New York Universityre jelentkezett.
Pályája itt vett éles fordulatot: a tudományok helyett váratlanul mégis a színészet felé fordult, és 1998-ban már két filmmel is megjelent a mozivásznon: a Ricochet River és A világ legnagyobb tölcsére viszont csak arra volt elég, hogy megbarátkozzon a kamerával.
Bár Hudsonnak nehézséget okozott, hogy kilépjen híres szülei árnyékából, elhatározta, keményen fog dolgozni, keményebben, mint sok más kezdő színésznő, hogy önmagáért ismerjék el, ne Hawn vagy Russell lányaként emlegessék a nevét.
A kemény munka meghozta az eredményt, még csak 2000-et írtunk, amikor mellékszereplőként az Oscar-díjért izgulhatott a fentebb már említett Majdnem híres című filmért. Ugyanebben az évben a Maxim magazin a 19. helyre sorolta a világ 100 legszexisebb nőjének listáján.
2002-ben viszont rossz döntést hozott: A gyávaság tollai című romantikus történelmi film újrafeldolgozását választotta a Pókember helyett, de sem a kritikusokat nem sikerült meggyőznie Ethne szerepében, sem a közönséget nem csábította be a mozikba.
Szerencsére gyorsan talpra állt, így egy évre rá kasszasikerre vitte a hosszú című Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt romantikus komédiát, 2005-ben pedig A titkok kulcsa című misztikus thrillerrel folytatódott a sikersorozat - persze csak két újabb "futottak még"-kategóriás film után.
Úgy tűnik, Kate karrierje folyamatosan a végletek közt ingadozik, vagy észre sem venni, hogy csinált egy filmet, vagy óriási durranást ér el.
2006-ban az egyik brit bulvárlap anorexiával vádolta meg, mondván, már-már betegesen sovány, később azonban elnézést kértek a színésznőtől, aki cáfolta a felvetést és pert indított a lap ellen.
Tudjon meg még többet a születésnapos Kate Hudsonról!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06