Nagy a fesztivál
A fánkos Guinness-rekordot szeretnék megdönteni Nagykanizsán
A tavalyi saját Guinness-rekordjuk megdöntését tűzték ki szombatra a nagykanizsai fánkfesztivál szervezői, vagyis egy helyen, egy időben a legtöbb féle farsangi édességet szeretnék elkészíteni.
2011.02.16 11:33MTIKámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója elmondta az MTI-nek, hogy először 2006-ban rendeztek fánkfesztivált, amely után tavaly következett a második rendezvény, és mindkét alkalommal új rekordot sikerült felállítaniuk.
Már az első fesztiválon közel háromezer látogató vett részt, és kóstolhatta meg az ország minden részéből érkezett 29 csapat által elkészített 40 különböző fánkot. Tavaly már 40 csapat versengett, és az általuk készített 47 féle édesség révén megdöntötték korábbi Guinness-rekordjukat is. Az idei terv az, hogy ezt is túlszárnyalják.
A Magyar Gasztronómiai Szövetséggel karöltve szervezett harmadik országos fánkfesztivál kétnapos rendezvény, amely pénteken gasztronómiai konferenciával kezdődik. A jelentkező csapatok bemutatója és versengése szombaton zajlik majd, és késő délutánra tervezik a rekorddöntést. A nívós kulturális programokkal kísért fesztiválra ezúttal Horvátországból, Csáktornyáról is hívtak vendégeket.
Kámánné Szép Terézia felidézte, hogy Magyarországon a XIX. században terjedt el a farsangi időszak elengedhetetlen velejárójának készítése. A fánksütés hagyománya a Dunántúlról indult, és vált egyre több helyen szokássá, hogy a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsangkor édességként az asztalra kerüljön ez a finom nyalánkság, amely lehet lekváros, csokis, túrós, narancskrémes, szalagos és csöröge is.
A szervezők azt szeretnék bizonyítani, hogy ezt az egyszerű népi ételt többféle módon és rendkívül gazdag ízvilággal képesek még ma is elkészíteni a magyar települések háziasszonyai.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


