Féltékenység és távolság őrölte fel a románcot
Képek - Vége! Dobta baseballjátékos párját Rihanna!
Úgy tűnik, véget ért a csinos barbados-i énekesnő és szerelme, Matt Kemp kapcsolata - A magas, jóvágású baseballsztár számára a jelek szerint nem volt kielégítő a Rihannával való szerelem, az énekesnő pedig állandóan féltékenykedett.
Rihanna és Matt Kemp kapcsolata képekben! 
Hetekkel korábban érezni lehetett már a feszültséget, majd szépen pontott is tett kapcsolata végére Rihanna és Matt Kemp - újságolta egy informátor a US Weekly amerikai lapnak.
Azt sem rejtette véka alá, hogy szerinte az énekesnő sosem gondolta nagyon komolyan ezt a szerelmet.
Az L.A. Dodgers baseballcsapat sztárja és az énekesnő állítólag azért is szakított, mert Matt nem bírta az állandó ingázást, a Rihanna életmódjával járó felhajtást, valami "normálisra" vágyott.
Rihanna azt is megemlíti az elválás okaként, hogy a ritkuló találkozások miatt már megbízni sem tudott a párjában. Állandó féltékenység gyötörte. Az énekesnő tehát már szingliként vág bele az új esztendőbe.
A barbadosi-i szépség egy éve kezdett randevúzni Kemppel, közös barát mutatta be őket egymásnak.
Az új szerelem gyógyírt jelentett számára azok után, hogy korábbi kedvese, Chris Brown - akibe a sztár nagyon bele volt habarodva -, bántalmazta Rihannát, és az ügyből hatalmas botrány lett.
A slágerlistákat uralja és fehérneműben pózol Rihanna
Kapcsolódó írások:
- Vérforraló képek: Rihanna imádja a nyalakodást
- Képek - Katy Perry nem tudott ellenállni Rihanna fenekének
- Fotókkal: Apró ízlészavar - Rihanna nagymamának öltözött
- Szexi képek - Rihanna pisztolyt hord a combján!
- Botrányos képek: Rihanna vibrátornak nézte a mikrofont!
- Képekkel: Rihanna szilikonmellekkel hódít?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


