Jóval egészségesebbek, akik kint töltik az időt
Oázis a stressz ellen - kertészkedj, és nem leszel beteg!
A kertészkedő 60 év felettiek jóval egészségesebbek többet ücsörgő kortársaiknál - hangoztatják holland kutatók.
2010.11.24 20:00MTIRégi tézis, hogy a saját zöldség és gyümölcs megtermelése véd a betegségtől, mégsem vizsgálta eddig senki tudományosan az összefüggést.
A Wageningeni Egyetem kutatói 121 kertészkedőt és azok 63 - passzívabban éldegélő - szomszédait kérdezték ki igen részletesen szokásaikról, stresszérzetükről, arról, hogy milyen gyakran fordulnak orvoshoz. A kutatók mindezek alapján erősítik meg a régi tételt.

Korábbi vizsgálatok is azt mutatták, hogy félórányi kertészkedés kétszerte jobban csökkenti a kortizon stresszhormon szintjét a szervezetben, mint például az olvasás. (Az előbbi 22 százalékkal, az utóbbi 11-el mérsékli.)
Más tanulmányok is a szabadban végzett mozgás mellett szólnak: jótékonyabb hatású ugyanaz a gyakorlatsor kint, mint edzőteremben - emlékeztetett a Daily Telegraph című brit lap.
A holland kutatók az Environmental Health című folyóiratban megjelent tanulmányukban megjegyezték, hogy világszerte zsugorodnak a hobbitelkek, "zárt kertek" építkezések, infrastrukturális fejlesztések miatt, ám a helyi hatóságok tevékenyebben védelmezhetnék az egészségesebb életmód eme "oázisait".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


