Egy nagy darab sült hús a megoldás?
Tudd meg tőlünk, mi a legjobb a fáradt férjnek!
Egy nagy darab sült hússal lehet kezelni legjobban, a férj pattanásig feszült idegeit - állítják a szakemberek.
2010.11.18 10:54medipress.huBár a közhiedelem úgy tartja, hogy a vörös hústól a férfiak agresszívvá válnak, a tudósok most kimutatták, hogy igazából inkább nyugtató hatása van.
Frank Kachanoff pszichológus elmondta, hogy az elképzelés, mely szerint egy nagy darab hús agresszív viselkedést vált ki, a korai ősökre vezethető vissza, akiknek vadászniuk kellett az élelemszerzéshez.

82 férfit kért meg arra, hogy fényképeket nézzenek, melyek közül néhány húst ábrázolt. Miközben nézegették, azt mondták nekik, hogy "megbüntethetik" azt a kollégájukat, aki hibázik.
A szakértők azt hitték, a húsfajták képeinek hatására a férfiak majd több büntetést osztanak ki.
Ezzel szemben nyugodtabbak lettek. Ez azért lehet, mert a hús képét összefüggésbe hozzák a család és barátok körében elfogyasztott étkezésekkel.

"Logikus, hogy az őseink is megnyugodtak, ha családtagjaikkal és barátaikkal közösen ehettek. Szeretném újra megismételni majd a kísérletet, vadászatot ábrázoló képekkel." - nyilatkozta a McGill Egyetemen dolgozó Kachanoff.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06