A díva legnagyobb rajongóját elhurcolták
Rendőrök vitték el, ezt mondta: Madonnáért rajongani nem bűn
Az 58 éves Robert Linhart a világ legelvakultabb Madonna-rajongóinak egyike, attól sem riadt vissza, hogy felkeresse a popsztárt New York-i otthonában. Most rács mögött várja a bíróság ítéletét.
2010.09.24 09:00ma.huRobert Linhart nyugalmazott tűzoltó előzetes letartóztatásba került Madonna zaklatása miatt.
A férfi már évtizedek óta nagy rajongója az énekesnőnek, és fejébe vette, hogy legalább egyszer találkozik a popsztárral, aki a jelek szerint nem várta akkora lelkesedéssel ezt a randevút, mint ő.
Linhart napokig zaklatta az énekesnőt, miután felkutatta New York-i házát, telefirkálta "graffitikkel" a lakás előtti járdát, és mindegyik üzenetében találkozót kért Madonnától, aki azonban nem reagált a felhívásokra.
A férfit végül rendőrök vitték el a ház elől, és többek között még engedély nélküli fegyvertartással is megvádolták, miután egy jégvágót találtak az autójában.
Madonna cáfolta, hogy fenyegetve érezte magát a férfi jelenléte miatt, mindenesetre egy ideig nyugta lesz tőle, a bíróság ugyanis 20 ezer dollárban állapította meg az óvadékot, ami többszöröse a hasonló esetekben általában kirótt összegnek.

Linhart megígérte: ha kiszabadul, folytatja akcióit, mert addig nem nyugszik, míg legalább egyszer nem találkozhat Madonnával.
Letartóztatását rendőrségi túlkapásnak tartja, mert mint kijelentette: Madonnáért rajongani nem bűn, ő maga pedig nem tett semmi törvénybe ütközőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


