Nosztalgikus képek: Halált hordoz a táncos film?
Morbid: Rákos a Dirty Dancing női sztárja is
Még egy éve sincs, hogy Patrick Swayze hasnyálmirigyrákban elhunyt, és most kiderült, hogy partnerét, Jennifer Grayt szintén a rák támadta meg.
2010.09.08 18:29ma.huKi ne emlékezne a ’80-as évek „Baby”-jére, Jennifer Greyre a Dirty Dancing című filmből? Az akkor 27 éves színésznő Patrick Swayze táncossal hozta divatba a mambót, fiatalok ezrei táncoltak csak Magyarországon a filmet követő években a forró latin ritmusokra.
A mozi tehát igazi bombasiker volt, olyannyira, hogy bár Jennifer később is szerepelt néhány filmben, az átlagos nagyközönségnek csak kettő lehet ismerős, az 1992-es Szelek szárnyán, valamint a Jóbarátok című sorozat, amelyben 1995-ben kapott epizódszerepet.
Az 50 éves színésznő most a Dancing with the Stars című táncos showműsorban térne vissza a képernyőkre, amit talán az itthon Szombat esti láz címen ismert sztártáncos műsorhoz lehetne hasonlítani. Könnyen lehet, hogy ez a show nemcsak a népszerűséget hozza vissza számára, de talán az életét is megmentette, ugyanis a műsor egyik feltétele, hogy minden ismert sztárnak alapos egészségügyi kivizsgáláson kell részt vennie.
Gyakorlás közben Derek Hough-val
Jennifernek néhány évvel ezelőtt volt egy balesete, amikor a nyaka sérült meg, és ő éveken keresztül bele is nyugodott, hogy a tarkóján ott marad egy kidudorodó gombóc, ami ráadásul időnként még fájdalmakat is okozott neki. Az előzetes vizsgálat során azonban az orvosa ragaszkodott hozzá, hogy ezt a csomót el kell távolítani.
A műtétet rutinszerűen követő szövettani vizsgálat azonban megállapította, hogy a daganat rosszindulatú volt. Úgy tűnik, a rosszindulatú kórt sikerült idejében elcsípni, az orvosok szerint a színésznő kiváló állapotban van, és áldásukat adták a táncos versenyre is, ahol egyébként Derek Hough lesz a partnere.
Az egész sztoriban csak az a morbid, hogy Jennifer Gray egykori filmes táncpartnere, Patrick Swayze (aki szintén a Dirty Dancinggel futott be) hosszú időn keresztül küszködött a rákkal, mígnem tavaly novemberben az optimista hozzáállás ellenére szervezete feladta a harcot. Reméljük, Jennifer Grey szerencsésebb lesz.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


