23 évesen álmában érte a vég
Ritka szívbetegség volt a modell halálának oka
Mindössze 23 éves volt, és felívelő karrier előtt állt a szépséges fehérnemű-modell. A halál álmában érte utol, 2 hónap után már az okát is tudjuk.
2010.08.30 18:29ma.huSemmi nem utalt Hayley Anne Crook betegségére vagy egyéb olyan tényezőre, ami a ritka, felnőttkori hirtelen halál okozója lehet. Barátja mégis holtan találta őt június 17-én reggel, amikor a lány szüleinek házában aludtak.
Az elsődleges szakértői vélemények az idegenkezűséget azonnal kizárták, mostanra született meg a boncolási jegyzőkönyv, amely a halál tényleges okát feltárta: hirtelen halál szindróma.
Ez a fajta esemény leginkább a csecsemőknél ismert, felnőttkori változata igen ritka, de az újszülöttekhez hasonlóan előre megállapíthatatlan: nincs kimutatható szervi elváltozás, nincsenek egészségügyi problémák, az emberi test minden előjel nélkül megszűnik működni.
Hayley Anne Crook esetében is ez a hirtelen szívleállás okozta a váratlan tragédiát – derült ki a szakértői véleményből.

Crook barátja, akivel 11 éves koruk óta ismerték egymást, elmondta, előző este Hayley Anne még vacsorát főzött, majd valamikor 10 óra után mentek aludni. Richard Tomlin hajnali 4 körül felébredt, hogy bevegye az asztma elleni szerét.
Akkor még hallotta barátnőjét lélegezni, ám amikor reggel 7.30-kor csörgött az óra, és ő áthajolt a lány fölött, feltűnt neki Hayley Anne nyitott szája és furcsán élettelen szemei. A kiérkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani, és azóta is nagyon sokan várták a végleges szakvéleményt, mi okozhatta a fiatal és egészséges lány megdöbbentő tragédiáját.
Andrew Bradley halottkém jelentésében az áll, semmi kimutatható probléma nem volt az ifjú modellel, egyszerűen csak megállt a szíve. A toxikológiai vizsgálat is negatív volt, mindössze némi paracetamolt (gyakori fájdalomcsillapító szer) találtak a testében.
Tomlin és a család nem kívánta kommentálni a friss híreket. „Crook halála túl korai és megrázó” – közölte a halottkém a családdal. A lány mindössze 3 héttel 24. születésnapja előtt hunyt el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


