Rendhagyó ételek közül válogattunk
Édes húsos receptek nem csak nőknek
A nők többsége kimondottan édes szájú: míg bátran mondunk nemet a legtöbb fűszeres-húsos ételre, egy szelet sütinek már nehezebb ellenállnunk. De miért is ne lehetne a húsfélét is édesen elkészíteni?
2010.08.17 11:00ma.hu
Akármilyen furcsán is hangzik a szárnyasok és a sertés is elviseli maga mellett a tányéron az epret, barackot, almát, körtét. A citrom gyakori hozzávaló, ha hús kerül az asztalra, halhoz, csirkéhez vagy borjúbécsihez is adjuk.
Ebben az esetben pácoláshoz használjuk, de nem a levét, hanem a lereszelt héját. Ebben kell megforgatni a csirkemellet, majd a sütéskor már a citrom levét is felhasználjuk.
A körte ugyanolyan szoros szövetségre képes lépni a rokforttal, amilyenre a barack a hagymával, így egy nagyon finom, selymes ízű ragut kapunk, amelyet krumplipürével vagy rizzsel is fogyaszthatunk.
Banános pulyka
Hozzávalók: 60dkg csirkemell 1 egész banán 10dkg vaj 1-2ek liszt 3dl tej 1tk méz Szerecsendió, só, bors
A sütéshez: olaj

Elkészítése:
1. Először pucold meg a pulykamellet, majd vágd kb. 1 cm-es csíkokra, majd alaposan sózd be. Forró olajban hirtelen kezd el sütni, amikor kifehéredik, vedd le a tűzről.
2. Közben készíts besamell mártást a következők szerint: forró olajon pirítsd meg a lisztet, majd lassan öntsd fel a tejjel – kevergetés mellett. Szórd meg szerecsendióval, és főzd sűrűsödésig.
3. Vágd kis kockákra a banánt és szórd a besamellhez, keverd bele a mézet jó alaposan, és első rottyanásig főzd tovább.
4. Öntsd át a csirkemell csíkokra, és párold össze őket, míg a hús megpuhul.
Barackos csirkemell
Hozzávalók: 4 db csirkemell filé, 1 doboz konzerv õszibarack, 20 dkg reszelt sajt, só, kevés fahéj, olaj
Elkészítés:
A húst besózzuk, megszórjuk egy kis fahéjjal és kevés olajon megsütjük. A fél õszibarackokat legyezõszerûen bevagdossuk.
A hússzeleteket tepsire tesszük, mindegyikre borítunk egy õszibarackot és megszórjuk reszelt sajttal. Forró sütõbe tesszük annyi idõre, amíg a sajt megpirul.
Kukoricás rizzsel tálaljuk. Megjegyzés: Nagyon egyszerû, mégis kicsit különleges étel. A húst ízesíthetjük más fûszerekkel, például indiai fûszerkeverékkel is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


