Lady Gaga bugyiban szurkol
Botrányos képek, videó: Kevesen tudtak a meccsre figyelni az alulöltözött sztár miatt
Lady Gaga nem a visszafogottságáról és gátlásosságáról híres, ráadásul imádja, ha a középpontban lehet. Ennek érdekében minden tőle telhetőt meg is tesz, néhány napja a Yankees egyik meccsén sikerült botrányt okoznia.
Lady Gaga átlátszó bugyiban az utcán! 
Fotó: gossipcop
Az énekesnő kissé kirúgott a hámból előző éjszaka, és ennek jól látható tanújelét adta, amikor múlt pénteken a Yankees meccsén a csapat jellegzetes felsőjén kívül mindössze egy bugyit és egy átlátszó neccharisnyát viselt, ami pedig a felsőt illeti, kigombolva az se sokat takart Lady Gaga fekete csipkés melltartójából. A jelenetet egyébként a teljes szurkolótábor jól láthatta, mivel a kivetítőkön szinte azonnal az erősen ittas énekesnő jelent meg a két futballcsapat helyett.
A legkínosabb jelenetekre azonban csak ezután került sor, amikor a hazai csapat klubhelyiségében nem győzte magába dönteni a whiskyt, és a játékosok szeme láttára a saját mellét kezdte fogdosni. A jelenetet Alex Rodriguez, a Yankees sztárjátékosa is látta. A New York Post szerint a részeg Lady Gagát azonnal kitiltották a helyszínről, de ezt később a csapat menedzsere, Brian Cashman cáfolta. "Nincs kitiltva, a hírességeket sosem tiltjuk ki." - jelentette ki.
Lady Gagának egyébként a közelmúltban Jerry Seinfeld komikussal is meggyűlt a baja, amikor a humoristának nemes egyszerűséggel a középső ujját mutatta fel üdvözlésképp.
További botrányos híreket szeretne Lady Gaga-ról? Kattintson!
Kapcsolódó írások:
- Izgató fotók - Lady Gaga csakazértis vetkőzik!
- Videó: Szado-mazo jelenetekkel verte ki a biztosítékot Lady Gaga!
- Megdöbbentő: Lady Gaga Tesco parkolóban alszik!
- Lady Gaga titkolja - halálos beteg is lehet?
- Őrjítő képek: Rendőrnőként terpeszt Lady Gaga!
- Meghökkentő képek: Elképesztő! Lady Gaga átlátszó bugyiban az utcán
- Meglepő fotók: Így festett a go-go táncos Lady Gaga!
- Baromság? - "Lady Gaga leamputáltatta a lábát"
- Képek - Na ne! Lady Gaga plasztikai műtétekbe kezd?
- Fergeteges képek - Budapestre jön Lady Gaga!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


