Nincs jogalap az engedély visszavonására
"Nem vagyok bűnös" - Tovább dolgozhat Jacko orvosa
Megtarthatja kaliforniai működési engedélyét a Michael Jackson popsztár halála miatt vád alá helyezett orvos, mert az illetékes bíró arra a megállapításra jutott, hogy nincs jogalapja az engedély visszavonásának.
2010.06.16 13:30MTIA fellebbviteli bíróság bírája, Michael Pastor hétfőn arra hivatkozva utasította el a kaliforniai hatóságok kérését, hogy nem merültek fel olyan körülmények, amelyek alapján felülvizsgálhatná Conrad Murray doktor óvadék ellenében történt szabadlábra helyezésének feltételeit.
Jacko és testvére, La Toya
Az orvost gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják, mert állítólag halálos adagot adott a popsztárnak egy erős nyugtató és altató hatású gyógyszerből, a műtéti érzéstelenítéshez használt propofolból tavaly júniusban.
Murray ártatlannak vallja magát, és 75 ezer dollár (több mint 17 millió forint) óvadék fejében szabadlábon védekezhet. A mostani ítélethirdetést Murray közönyösen hallgatta.
A tárgyaláson a Jackson család több tagja is jelen volt, köztük Michael Jackson apja és anyja, valamint nővére, LaToya és bátyja, Jermaine. Murray ügyvédei azzal érveltek az orvos működési engedélyének korlátozása ellen, hogy az Texasban és Nevadában is hasonló lépésekre késztethetné a hatóságokat.
A kardiológus mindkét szövetségi államban klinikát működtet azzal a kikötéssel, hogy nem adhat érzéstelenítőszereket betegeinek. Az orvos májusban is bekerült a hírekbe, mert egy Houstonból felszállt repülőgépen stabilizálta egy eszméletét vesztett nő állapotát.
A kór, amellyel Michael Jackson sem bírt...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


