65 millió forint a hercegnő emlékéért
Fotók - Egetverő áron adták el Diana eljegyzési ruháját!
Közel kétszázezer fontért vásárolta meg kedd este egy chilei divatmúzeum Diana hercegnő híres fekete estélyijét, amelyben eljegyzése bejelentése után először mutatkozott együtt hivatalosan Károly walesi herceggel.
2010.06.10 17:30MTIA Kerry Taylor aukciósház legfeljebb 50 ezer fontot (17 millió forintot) várt a nevezetes ruháért, ám a chilei Fundacion Museo de la Moda a licit végén 192 ezer fontért (65 millió forintért) vitte el.
Fotó: prokerala.com
Jorge Yarur, a múzeum alapítója közölte, hogy halála után a tulajdonában lévő összes Diana-ruhát - köztük immár a fekete estélyit is - a Kensington palotára hagyja, ahol a hercegnő esküvőjétől haláláig élt.
A váll nélküli selyem tafota költeményt Elizabeth és David Emanuel tervezte a 19 esztendős Lady Diana Spencernek számos más ruhával együtt.
A kollekciót Emanuelék bocsátották kalapács alá.
Mint Taylor egy közleményben megjegyezte, az esküvőre készülve Diana annyira lefogyott, hogy vissza kellett küldenie a ruhát, hogy bevegyék.
Fotó: Getty
Ám mivel ez túl nagy változtatást igényelt, inkább készítettek számára egy kisebbet.
Az eredetiről aztán el is feledkeztek, és csak a közelmúltban bukkantak rá újra.
A feketében megjelenő Diana annak idején akkora meglepetést keltett szépségével és szokatlan eleganciájával, hogy azonnal az újságok címlapjára került - mesélte Elizabeth Emanuel.
"Szerintem ettől a pillanattól vált divatikonná: a sajtó alig tudta kivárni, hogy mit visel legközelebb" - fűzte hozzá a divattervező.
Elvarázsolt palota Diana egykori otthonából - tudja meg a részleteket!
Kapcsolódó írások:
- Fekete-fehér Diana-fotó kerül kalapács alá
- A britek botrányos hercegnője: 50. születésnapját ünnepli "Fergie"
- Diana hercegnőnek viszonya volt a francia elnökkel?
- Miért írnak krimiket Diana hercegnőről?
- Elárverezik Diana hercegnő leveleit!
- Visszavonták Diana hercegnő hajtincsét egy internetes árverésről
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


