A sztárpár elvesztette a fiát - kettő érkezik?
A tragédia után ikreket vár Travolta és a felesége?
Egy hete jelentette be a meglepő hírt a Grease egykori sztárja és neje, Kelly Preston - A páros bőven túl a negyvenen, újra gyermeket vár, egy közeli ismerősük szerint pedig egyszerre kettőt. Travolta szóvivője ezt cáfolta.
Újra megjelent a nyilvánosság előtt a Travolta család! 
Nagy örömhírrel szolgált a Travolta família pár nappal ezelőtt - Bejelentették, hogy újabb gyermeket vállalnak, miután fiuk, a 16 éves Jett Travolta tavaly januárban tragikus körülmények között elhunyt.
John, Kelly és a kis Ella
Idősebb gyermekük Kawasaki-szindrómában szenvedett, és a család bahamai vakációja alatt, a fürdőszobában lett rosszul, rohamot kapott - már nem tudtak segíteni rajta.
Az 57 éves John Travolta kis híján beleőrült a fia elvesztésébe - Mostanra sikerült csak némileg helyrerázódnia lelkileg.
Úgy tűnik, szintén színésznő feleségével, a nála tíz évvel ifjabb Kelly Preston-nal úgy döntöttek, nem adják fel, újra boldogok lesznek.
A Star magazinnak most nyilatkozott egy, a sztárpárhoz közelálló ismerős, aki állítja: John Travolta és párja nem is egy, hanem mindjárt két babát vár. Kelly a tudomása szerint ikreket hord a szíve alatt, méghozzá fiúkat.
A Grease egykori sztárjának szóvivője azonban cáfolta a híreket, miszerint két kistestvére érkeznek Travoltáék lányának, a tíz esztendős Ellának.
Kelly Preston mindenesetre olyan beveavatkozáson esett át az újabb baba reményében, amely gyakran eredményez ikerterhességet.
Reptéren gázolták halálra Travolta kutyáit
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


