Nicollette Sheridan-t bántották a forgatáson?
Perel "Edie" - Megütötte a producer és repült a sztoriból?
Beperelte Nicollette Sheridan a Született feleségek című filmsorozat producerét - Marc Cherry állítólag megütötte egy forgatáson, majd kiírták a történetből...
Falatnyi bikiniben a szexi "született feleség"!
Marc Cherry állítólag 2008 szeptemberében az egyik forgatáson megütötte a színésznőt, majd pedig jogtalanul kiírta szerepét a filmből - áll a hétfőn egy Los Angeles-i bíróságra benyújtott keresetlevélben.
Nicollette Sheridan, aki a sorozatban Edie Brit szerepét játszotta, összesen húszmillió dollár (4,08 milliárd forint) fájdalomdíjat követel Cherry-től, ugyanis azzal, hogy a szerepét törölték, több millió dolláros jövőbeli keresettől fosztották meg.

Sheridan elmondása szerint munka közben egy kérdést tett fel Cherrynek a forgatókönyvet illetően, amire válaszul a férfi félrevonta, majd "kezével erősen az arcába csapott".
Miután Sheridan panaszt tett az ABC televíziós társaságnál, Cherry állítólag bocsánatot kért a színésznőtől. Később azonban törölte a hidrogénszőke intrika szerepét a történetből: Edie Brit a sorozat ötödik évadában autóbalesetben életét veszti.
A Nicollette Sheridan által benyújtott kereset több pontban is támadja a producert: munkakapcsolat jogtalan megszűnése, testi sértés és tettlegesség, nemi erőszak, a nem, a kor és a szexuális irányultság miatti diszkrimináció, valamint érzelmi szenvedés szándékos okozása a hét fő vádpont Marc Cherry ellen.
Sheridan szerint Cherry más színészekkel is rosszul bánt, agresszív légkört alakított ki a stábon belül. Állítólag amikor az egyik "született feleséget" játszó Teri Hatcher is panaszt emelt az ABC-nél Cherry ellen, az kijelentette: "Remélem, Hatcher-t elüti egy autó és meghal!".
Sheridan az ötödik évadért - amikor az eset történt - 175 ezer dollárt (34 millió forintot), a hatodikért 200 ezer dollárt (39 millió forintot), a hetedikért pedig 250 ezer dollárt (49,5 millió forintot) követel epizódonként.
Új szerepben a született feleség!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06