Nem bocsájt meg John Meyer-nek!
Jessica Simpson megalázva érzi magát, mert jó volt vele d...ni
Alaposan eleresztette magát nemrég a szőke szépség egykori párja, amikor a nyuszis magazin Jessicáról kérdezte - Simpson nem tudja megbocsátani John Meyer szabadszájú őszinteségét...
Nézze meg a bombasztikus mellű Jessica Simpson-t! 
A közelmúltbeli Playboy-interjú miatt szaladt fel a pumpa Jessica Simpson-ban - Egykori kedvese, John Meyer ugyanis azt ecsetelte a lapban, hogy mennyire jó volt a szex az énekesnővel.
Az egykori álompár...
Olyannyira, hogy ki akart bújni a bőréből és "egész nap csak d...ni". A zenész 2006-ban járt együtt kilenc hónapig a lánnyal, és azóta is ódákat zeng közös pásztoróráikról.
Olyannak nevezte Jessicát, mint a kokain, mert őrületes volt az ágyban. John Meyer azt sem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy ő nem egy "köcsög fazon", mint aminek hiszik az emberek.
Ennek ellenére Jessica Simpson most megbántva nyilatkozta Oprah Winfrey show-jában, hogy rettentő nagyot csalódott John-ban.
Szerinte megalázó volt számára, amit Meyer a Playboy-ban nyilatkozott, hiszen gyakorlatilag feltárta szexuális életüket.
Úgy véli, ez nem az a John, akit ő szeretett. A zenész ugyan bocsánatot kért tőle a történtek miatt, de Jessica - mint azt Oprah műsorában is jelezte - ebből nem kér...
Csótányokat eszik Jessica Simpson?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


