Mindenkinél jobb a love guru
Justin Timberlake kapja a Hasty Pudding-díjat
Justin Timberlake popsztárnak ítélte a Harvard Egyetem diákszíntársulata az év férfijának járó Hasty Pudding-díjat.
2010.01.26 18:09MTIA társulat keddi közleményében kifejtette: azért esett idén az énekes, dalszerző, színész és producer Timberlake-re a választás, mert jelenleg ő a popkultúra egyik legnagyobb hatású előadója.
A Grammy- és Emmy-díjas sztárnak már négy kislemeze került a toplista csúcsára. A televízióban és a filmvásznon (Love Guru) is időről-időre sikert arat a nézők körében. Az egyetemen évente parádés külsőségek közepette adják át a Hasty Pudding-díjakat az év legkiemelkedőbb női és férfi színészének. Az utcai felvonuláshoz a társulat férfitagjai női ruhát öltenek. Timberlake február 5-én kapja meg a díját.
A diáktársulat azt már korábban bejelentette, hogy a színésznők közül Anne Hathawayt választották az év asszonyának, akit tavaly Oscar-díjra jelölt az Amerikai Filmakadémia a Rachel esküvője című filmért.
A Hasty Pudding Club 1795-ben alakult harvardi diákokból, akik kikötötték, hogy csak az lehet tag, aki minden találkozóra hoz egy adag kukoricakását.
A társulat tagjai 1844 óta - a világháborúk idejének kivételével - minden évben színpadra állítottak egy diákszerző által írt vígjátékot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


