Botrányt okozott az énekesnő
Képek - Amy Winehouse színházban püfölt egy dolgozót!
A brit sajtó megint Amy Winehouse botránytól hangos, most egy színházban támadt a személyzet egy tagjára, aki közbeszólásával zavarta meg az előadást.
Amy Winehouse izgató új keblei: mellbimbója is kilátszott! 
Amy Winehouse-t összefüggésbe hozták egy londoni színházban történt támadással, közölte a rendőrség. A 26 éves soul dívát letartóztatták, az őrszobán már ügyvédjével egyetemben jelent meg.
A rendőrség nem nyilatkozott a részletekről, de a brit média azt állítja: az énekesnő szombaton rátámadt a Milton Keynes színház személyzetének egyik tagjára, miután az megzavarta az előadását.

Óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, de január 20-án meg kell jelennie a bíróságon. Amynek már nem ismeretlen a rendőrségi intézkedés.
Kitett magáért ebben az évben is, hisz már felmentették idén, amikor rátámadt egyik rajongójára, mert le akarta fotózni. A bíróság nyilatkozata szerint nem volt megalapozott a szándékos bántalmazás vádja.
Az ügyvédje azt állította, hogy az énekes ittasan húzott be a nőnek, de Amy szerint, ő csupán elhárította a támadást, amit a rajongója kezdeményezett.
Winehouse akkor robbant be a köztudatba, mikor megnyerte a 2006-ban Back to Black című albumával a Grammy-díjat, de a zenéje egyre jobban háttérbe szorult a drog, az alkohol ügyek és a viharos házassága miatt.
A kérdés, lehet-e lentebb süllyedni, vagy már ott tartózkodik a soul királynő?
Ismét egykori párjával van Amy Winehouse? Tudja meg!
Kapcsolódó írások:
- Izgató képek: Elő a cicikkel - Amy Winehouse azért is kibuggyantja!
- Dögös cicis képek: Legközelebb Amy Winehouse fenekét pumpálják?
- Micsoda cicik! - Apja nyitott rá szex közben Amy Winehouse-ra
- Szexi fotók - "Szuperek!" Apja csípi Amy Winehouse cicijét!
- Szexi fotók: Amy Winehouse új cicikkel feszít?
- Elrettentő képek - Ne nézzen bele Amy Winehouse szájába!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


