Vajon hogy történt a bukás?
Kínos képek - Brad Pitt orra esett motorjával!
A hírességek sem kerülik el a kisebb-nagyobb karambolokat - Ezúttal Brad "Bakkecske" Pitt esett el motorjával.
Brad Pitt száguldozott és ütközött motorjával! 
Szerencsére Brad Pitt-nek - és senki másnak - nem esett baja, de a motorkerékpárt trailerrel kellett elvinni a helyszínről.
Több verzió kering arról, hogy valójában mi történt. Az egyik szerint egy paparazzo üldözte kocsijával a színészt, és egy piros lámpánál nem fékezett elég hamar.

A paparazzo meglökte Brad motorjának hátsó kerekét, a kétkerekű pedig a lökéstől nekikoccant az előtte álló autó lökhárítójának.
A második verzió arról számol be, hogy Pitt a kocsisorban szlalomozott az előrejutás érdekében, de az egyik kanyart túl szűkre vette.
A harmadik variáció egy banális kis balesetet feltételez: Brad le akart parkolni, de egy piros lámpánál lassító autó miatt el kellett kapnia a kormányt.
A motor kormánya beleakadt a parkoló autóba, Brad pedig elvesztette az egyensúlyát, és elesett.
Mivel mindhárom történet a TMZ weblapon jelent meg, és egyiket sem erősítette meg hivatalos forrás, a nagyközönség csak találgathat, vajon melyik lehet igaz.
Valószínűleg egyik sem... de legalább fotók dokumentálják a balesetet.
Vajon Szent Angelina mit mondott férjének, amikor a férfi motor nélkül ért haza? "Te balfék!" ...vagy valami ilyesmit.
Brad Pitt lassan úgy fest, mint egy hajléktalan...
Kapcsolódó írások:
- Megható képek - Szíriai lesz Angelina és Brad hetedik gyermeke?
- Képek - Pitt sosem hagyja el Jolie-t - Jennifer Aniston megsértődött!
- Érdekes- Brad Pitt rácuppant!
- Angelina: Brad, irány az elvonó!
- Brad Pitt: Szívtam, amíg apa nem lettem...
- Brad Pitt most egészen másra áhitozik!
- Képek - Brad Pitt Clooney "melegségén" poénkodott
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


