Megjelent Keely Hazell új falinaptára!
Képek- A brit kebelcsoda bikiniben ágaskodó mellbimbói!
Sajnos mivel Keely visszavonult egy ideje a meztelenkedéstől, a naptár alcíme Swimsuit Edition lett, pedig jobban örültünk volna ha a képeken pucéran látható a modell, de nem panaszkodunk, hiszen Keely így is csodásan néz ki!
Nézze meg! Megjelent Keely Hazell új falinaptára! 
Fotó: Egotastic
Dögös falinaptárat adott ki magáról a brit kebelcsoda, Keely Hazell!
A 23 éves modellről az a pletyka járja, hogy összejött a sármos, 38 éves angol humoristával, David Walliams-el.
A párt egy Arctic Monkeys koncerten látták együtt Los Angelesben. Keely különben a The Sun Page 3 rovatában tűnt fel először, majd simán megnyerte ugyanezen lap 2005-ös szépségversenyét.
Legutóbb pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a britek a világ második legszexisebb nőjének szavazták meg.
Mindössze Keira Knightley előzte meg, miközben ő Angelina Jolie és Scarlett Johansson szintű hölgyeket utasított maga mögé a rangsorban.
A papírforma azt ígéri, gyorsan megismeri a világ a nevét…a mostani naptárral pedig egész évben csodálhatjuk ezeket a gyönyörű melleket!
Keeley Hazell alig múlt húsz, mégis az angolok egyik legnagyobb büszkeségei között szerepel.
Kapcsolódó írások:
- Habos dudák - Keely Hazell szétrántotta a melltartóját!
- Őrületes cicik - Megjelent Keely Hazell új naptára!
- Forró képek: Keely Hazell újra kirakta a nagy, igazi cicit
- Dögös fotók: Keely Hazellé a legszexisebb cici, ami nem szilikon!
- Botrányos és bájos! - Képekben a szexi Keely Hazell!
- Bombajó képek: Végre - Levetkőzött a britek üdvöskéje, Keely Hazell!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


