Az énekesnő egyenesen a színpadra érkezik
Semmit nem fog látni Budapestből Madonna
Megközelítőleg 50 ezer embert várnak a szombati Madonna-koncertre a szervezők, akik azonban nem árulták el, hogy mennyi jegy fogyott el eddig. Az énekesnő egyenesen a színpadra érkezik, vagyis sem előtte, sem utána nem tölt időt a fővárosban.
2009.08.19 19:25ma.huAz énekesnő hatalmas stábbal érkezik, de csak a kezdés előtt jön Budapestre, és showműsora után azonnal távozik is a fővárosból.
- "Egyenesen a színpadra érkezik és rögtön utána távozik is, az egész kelet-európai turnét Bécsből csinálja végig hasonló szisztémával. A színpadról azonnal a repülőtérre megy" - tudta meg a napilap Márkus Évától, a Live Nation Hungary Kft. marketing és kommunikációs igazgatójától. – írja a Napi Ász.
A színpadot egyébként öt napig építik és két napig bontják.
- "Budapesten közel ezer ember dolgozik majd a helyszínen a produkcióért. A legmodernebb technikát használják, a felszerelés legnagyobb része kifejezetten ehhez a produkcióhoz készült. A színpadhoz egy 83x42 méteres területet kerítenek el, a színpad maga 2500 négyzetméter.
Az úgynevezett "A" színpadrész az alap, amihez elől középen egy kifutó és a kifutó végén egy kisebb "B" színpad csatlakozik. Az "A" színpad minden része mozgó és mozgatható, a háttérfalak kivetítőként is szolgálnak.
Ezenfelül lézert is használnak a show-ban. Saját generátorok adják az áramot a koncerthez, így akár áramszünet esetén is zavartalanul folyhat a műsor" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Képek - Madonna nem titkolja többé: Jesus Luz élete szerelme!
- Árulkodó fotók: Ki lódított? Madonna most is Jesus-szal csókolózik!
- Több tízmilliót bukott a Madonna-koncert szervezője!
- Madonna-koncert: lezárt ügynek tekinti az MLSZ
- Anastacia vigasztalja Madonna csalódott rajongóit!
- Madonna lecserélteti még a WC-ülőkéket is!
- Puskás-stadion is sztornózva: végül is hol lesz a Madonna-koncert?
- A Debrecen BL-meccs is veszélyben a Madonna-koncert miatt?
- A Puskás Stadionban lép fel augusztusban Madonna
- Az MLSZ tiltakozás ellenére Madonna fellép a Puskás Stadionban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


