Már a halottasházban sem volt meg?
Eltűnt Jacko orra!
Michael Jackson orra állítólag már a halottasházban sem volt meg. De akkor hová tűnhetett?
2009.07.26 18:48rtlbulvar.huEgy amerikai zenei lap nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a június végén elhunyt Michael Jackson műorra eltűnt. A Rolling Stones augusztus 6-án megjelenő számában - amelyből már a hétvégén több lap is részleteket közölt - azt írja: amikor a sztár holttestét a Los Angeles-i halottasházba vitték, csak egy sötét lyuk tátongott az orra helyén. A meg nem erősített információk szerint hiányzott az orrprotézise, így láthatóvá váltak a porcdarabok a sötét lyuk körül.
Jacko egykori háztartási alkalmazottja, Adrian McManus azt mesélte a lapnak, hogy a sztár szekrényében egy egész befőttesüvegnyi műorrot tartott. Mint mondta: Michael orra mindig is problémás volt. Ragtapaszt viselt rajta, hogy elrejtse vagy még jobban az arcához ragassza a művégtagot.
- Nekem azt mesélte, azért tartja ott a műorrokat, hogy azokkal álcázza magát- tette hozzá McManus.
Michael Jackson 1979-ben műttette meg először az orrát, miután egy színpadi balesetben eltörte azt. Majd következő évben ismét kés alá feküdt. Az évek folyamán számtalanszor átszabatta az orrát.
Ennek végül az lett a következménye, hogy teljesen tönkrement a szaglószerve. Emiatt viselt orrprotézist. Azt, hogy hova tűnt Jacko műorra a halottasházból, nem lehet tudni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


