18 éves volt a megboldogult coca
Médium révén beszélget George Clooney elhunyt disznajával
Médiumhoz fordult George Clooney, hogy kapcsolatba léphessen kedvenc disznajával, amely három évvel ezelőtt, 18 évesen távozott a földi világból.
2009.06.21 18:59MTIA közel másfél mázsás, Max The Star névre hallgató sertés nagyon a szívéhez nőtt az amerikai filmcsillagnak - még az is előfordult, hogy az ágyában aludt -, és halála különösen azért rázta meg, mert utolsó perceiben nem lehetett mellette: éppen egy film promóciós körútján tartózkodott.
Pedig a jószág élete végén már csaknem teljesen vak volt, és súlyos ízületi gyulladásban szenvedett.
Barátságukra jellemző, hogy a függetlenségét féltékenyen őrző Clooney többször is úgy nyilatkozott róla, hogy Max "élete leghosszabb érzelmi kapcsolata volt".
"A médium azt mondta, hogy Maxnek nagyon boldog élete volt mellettem, és boldog szellemként is, néha ma is úgy érzi, hogy közel van hozzám. Nem vagyok biztos benne, hogy a médium igazat mondott, de én el akarom hinni, hogy így van" - idézte a színész szavait a La Stampa című olasz napilap. George Clooney egyúttal megesküdött, hogy Max helyére soha nem léphet másik disznó.
"Halálakor magam is megdöbbentem, hogy egy állat mennyire családtaggá tud válni" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


