A tini popsztár állva hagyta az autós cirkuszt!
Hoppá! Miley Cyrus 33 millió dolláros bevételt hozott!
A Hannah Montana tini popsztárról szóló mozi lett a húsvéti észak-amerikai jegyeladási lista éllovasa: a 16 éves színészlány, Miley Cyrus teljes rajongótáborát mozgósító Disney-mozi 33 millió dolláros jegybevételével megelőzte az egy héttel ezelőtti első Halálos iram című autós akciófilmet.
Képekben sokak kedvence: Miley Cyrus! 
Miley Cyrus a Hannah Montana-tévésorozattal óriási népszerűségre tett szert a kiskamaszok körében, de a múlt pénteken debütált Hannah Montana: a film című mozi látogatottságából arra lehet következtetni, hogy nemcsak a 12 éven alatti kislányok és anyukáik töltötték meg a mozitermeket, hanem a "kiöregedett" rajongók is szívesen beültek a vetítésekre.
Hannah Montana kettős életet élő lány, aki látszólag átlagos kamasz egy átlagos családban, de titokban tini popsztár. Az évek óta futó Disney-széria Cyrus főszereplésével olyan sikeres, hogy a dalok két élő koncertjéből készült tavaly debütált film első hétvégéjén 31,1 millió dollárt hozott, a Volt című animáció pedig, amihez ugyancsak az ifjú tehetség adta a hangját, 26,2 millióval kezdett és végül százmilliós bevételt jelentett a stúdiónak. "Átlagos első hétvégi bevétele 30 millió dollár körül mozog.
Ez elég jó kezdet egy 16 évestől" - emelte meg kalapját Paul Dergarabedian, a Media By Numbers elnöke Cyrus előtt. A múlt heti box office (jegyeladási) bajnok, a Halálos iram a második helyet kapta a toplistán több mint 27 millió dolláros bevételével.
A Universal Pictures filmje, amelyhez a moziszéria kezdő epizódjának színészeit terelték össze Vin Diesellelel és Paul Walkerrel az élen, a premierje óta eltelt tíz napban 116,5 millió dollárt (25,4 milliárd forint) szedett össze az észak-amerikai mozitermekben a Variety összesítése szerint.
A tinisztárnak hatalmas a rajongótábora!
A szédítő autós hajszákra épülő sztori ugyanakkor gond nélkül hódította meg a nemzetközi piacot: ötven országban 46,5 millió dollárért (10,2 milliárd forint) váltottak rá jegyet a nyuszis ünnepen, így a film hazai és világbevétele az első két hét alatt elérte a 209 millió dollárt (46 milliárd forint) - írta a mozis szaklap.
A hétvégi észak-amerikai toplista harmadik helyét a Szörnyek az űrlények ellen című DreamWorks animáció foglalta el mintegy 22 milliós (4,8 milliárd forint) bevétellel.
A 3D-s mesét a Warner Bros Observe and Report című pénteken bemutatott rendőrkomédiája követte 11 millióval (2,4 milliárd forint), az ötödik pedig 6,4 millió dollárral (1,4 milliárd forint) a negyedik hete futó Képlet (Knowing) című misztikus sci-fi lett Nicoles Cage-dzsel a főszerepben.
Kapcsolódó írások:
- Miley Cyrus szívbeteg
- Képek - Miley Cyrus-t a mosdóba lökve támadták meg!
- Nem engedik! Miley Cyrus szülei bekeményítettek!
- Nem tudja türtőztetni magát! Miley Cyrus ráhajtott DiCaprióra!
- Izgatott volt! Miley Cyrus türelmetlenül várta már az együttlétet!
- Fotó! A 15 éves Miley Cyrus meztelen képei felforgatták Amerikát!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


